Csepregi Zoltán: Magyar pietizmus 1700-1756. Tanulmány és forrásgyűjtemény a dunántúli pietizmus történetéhez. Budapest 2000. (Adattár XVI-XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez 36.)
Tanulmány - II. Centrum és periféria
Ezzel a levélváltással egyidőben Bárány György is August Hermann Franckéhoz fordult. Beszámolt nagyvázsonyi újításairól (a mindennapi bibliamagyarázatok és az istentiszteleti hitoktatás bevezetése), s tervéről, hogy hallei mintára árvaházzal összekapcsolt iskolát állít fel. Ehhez kérte Francke segítségét és tanácsát (29). Tervét egykori professzora dicséretesnek találta ugyan, ám nehezen megvalósíthatónak. Segítségét azzal az indoklással tagadta meg, hogy nem akarja olyan vállalkozásra bátorítani, mely eleve kudarcra van ítélve, ugyanakkor később más ügyben annál nagyobb esélylyel fordulhat patrónusaihoz (32). Francke egyenesen lebeszélte tanítványát példája követéséről. Bárány mégsem adta föl célját, hazai patrónusokat keresett (19) és megkezdte az oktatást. Árvaház ugyan nem létesült, de a tanterv már Francke hatását mutatta, 68 s pár év múlva Báránynak az a kívánsága is teljesült, hogy olyasvalaki tanítson itt, aki a hallei árvaházból hozta módszereit: utódja Wagner György lett. A nagyvázsonyi iskolát 1718-ban maga Bél Mátyás (1684-1749) ajánlotta a győri helyett Peter Paul Toppertzer (1687-1726) testvérének éppen a magyar nyelvű oktatás előnyei miatt. 69 A vázsonyi alumneum terve meghiúsult, ám éppen ezzel egyidőben született egy hasonló intézmény Sopronban, noha nem pietista kezdeményezésből. Sopronról már korábban is kellett volna szólni, hisz joggal kifogásolható, hogy a Dunántúlról beszélve éppen annak legnépesebb városát hagytam említés nélkül. Ezt a szabad királyi várost nemcsak nyelve és jogállása választotta el a dunántúli evangélikus egyházkerülettől, hanem az a régión túlmutató szerep is, amelyet vallási vonatkozásban játszott. Az osztrák protestánsok ekkoriban csak a határokon túl gyakorolhatták nyilvánosan vallásukat, többek között Sopronban és Pozsonyban. 70 Ez a világranyitottság bizonyos semleges magatartást alakított ki a soproni és pozsonyi evangélikusságban: nem zárkóztak el az eszmei áramlatok elől, de nem is követték őket. 71 Papjaikat, tanáraikat többnyire messziről hozták, ezek sem a város hagyományainak, sem a környék társadalmának nem voltak elkötelezve, ám előítéleteik sem voltak ezekkel szemben. A kisalföldi evangélikusoktól (persze nem földrajzilag) egyenlő messze volt Sopron, Pozsony, sőt a császárváros, ugyanakkor egyenlő közel is. Természetes volt, hogy a soproni és a pozsonyi líceumot látogassák, de nem mint a saját iskolájukat: tanári állásra ezekben nem pályáztak. 72 * Szelestei 1994.211. 69 „Nec illud silcndum est, nisi iam callcat Hungarica, vix ac ne vix quidcm apud Iaurincnscs quidquam profccturum. Sunt cnim illic Slavis et Germanis, intra scholac cum primis parictcs, plena omnia. Si pax nobis, quod spcramus, rcdderctur, melius pucro consulcrctur, si Vasonium ad revcrcndum Bárány dimittcrctur, cum illic Hungarica sunt omnia." Bel 35. 7,1 Edelmann 1976. 82-86; Rcingrabncr 1981. 159-170. Jellemző Friedrich Heinrich von Seckendorff birodalmi gróf példája: Sopronból nősült, szászországi birtokára pedig Pozsonyból hívott papot (Keserű 1996. 89). 71 Szent-Iványi 1935. 321-322. 72 Mind a két iskolának igen nagy a modern irodalma. Sopronhoz ld. Németh Sámuel cikkeit, valamint Fabiny 1986.; Szála 1997.; Pozsonyhoz pedig Kammcl 1939.; Tschizcwskij 1939.; Kocka 1977.; Vcsely 1998.