Karner Károly: Időszerű hitvallás. Budapest 1989.

Előszó helyett - XII. Néhány mozzanat a magyar evangélikus egyház történetéből

elhajlás Luthertől és a „helvét" (református) irányzat. Erdélyben a szászok mint Melanchthon tanítványai is hívek maradtak az Ágostai Hitvalláshoz, de a magyarok körében először a helvét irányzat, majd nem sokkal utóbb a Szentháromságot tagadó „antitrinitárius" (unitárius) irányzat kapott erőre. A Magyaror­szágtól különvált Erdélyben már 1568-1576 között törvényes elismerést kapott a katolikuson kívül az evangélikus, a reformá­tus és az unitárius egyház is. 3. Míg Ferdinánd igyekezett visszaszorítani a reformáció terje­dését, utóda, Miksa (1564-1576) ugyan nem szakított a katolikus egyházzal, de mégis rokonszenvezett a humanizmussal és refor­mációval. így nem is tett erőszakos lépéseket a reformáció terjedé­se ellen. A tridenti zsinat után azonban Magyarországon is meg­indult a katolikus egyház újjászervezése és ezzel együtt az ellenre­formáció. Ennek ellenére Miksa utódja, Rudolf (1576-1608) alatt a 16. század végén nemcsak a magyar főurak és a nemesség kevés kivétellel, hanem a lakosság is túlnyomó többségében protestáns volt. Amikor Belgiojoso császári generális 1604-ben a teljesen evangélikus vallású Kassán erőszakkal visszafoglalta a dómot a katolikus egyház számára és ez ellen az országgyűlés tiltakozott, Rudolf önkényesen megtoldotta az országgyűlés végzéseit egy 22. tc.-kel, és benne kijelentette, hogy uralkodói kötelességének tartja országait, köztük Magyarországot is minden eretnekségtől meg­tisztítani. Ezután robbant ki Bocskai István erdélyi fejedelem vezetésével a felkelés, amely 1606-ban a bécsi békéhez és vele az evangélikus és református egyházak elismeréséhez vezetett. Az 1608-i országgyűlés az evangélikusok és reformátusok vallássza­badságát törvénybe iktatta és biztosította nekik a (kezükön levő) templomok használatát. Az egyre nagyobb erővel meginduló és tért hódító ellenreformáció ellen Bethlen Gábor és I. Rákóczi György erdélyi fejedelmek ismételten kényszerültek háborút visel­ni a protestantizmus érdekében. A nikolsburgi (1619) és kivált­képpen a linzi (1645) békekötésben a királyok ismét el kellett, hogy ismerjék és biztosítsák a protestánsok vallásszabadságát. 93

Next

/
Oldalképek
Tartalom