Karner Károly: Időszerű hitvallás. Budapest 1989.

Előszó helyett - XI. Vázlatosan a reformációról

lás, a gyónás („poenitentia"), az úrvacsora, a házasság, a papi nőtlenség és az utolsó kenet. Luther már „Az egyház babiloni fogságáról" írt iratában kritika tárgyává tette ezt a tant és a hét szentség közül csak kettőt, ti. a keresztséget és az úrvacsorát ismerte el „szentségnek" („sakramentom"), azaz olyan egyházi szent cselekménynek, amelyet Jézus rendelt és amellyel Isten az emberrel egyénileg közli kegyelmét, elsősorban a bűnbocsánat és az örök élet ajándékát. Luther e tekintetben is a Szentíráshoz tartotta magát. Míg az úrvacsorára vonatkozólag még a középkorban kialakult az ún. „átlényegülés" („transsubstantiatio") dogmája, amely szerint az úrvacsorában a miséző pap cselekménye folyományaként az ostya és a bor „átlényegül", azaz külső jellegét megtartva lényege szerint átalakul Krisztus testévé és vérévé, addig Luther - felismerve, hogy e dogmának nincs bibliai alapja - az átlényegülés tanát elejtette, de az úrvacsorai szerzési igék szó szerinti értelmezése alapján azt tanította, hogy a kenyér és bor színe alatt Krisztus valóságos - értünk halálba adott testét és vérét vesszük. Zwingli humanista gondolkodásának engedve az úrvacsora szerzési igéit úgy értelmezte, hogy a kenyér és bor ,;jelképek", amelyek révén a gyülekezet Krisztus halálára emlékezik : aki részt vesz az úrvacsorán, az ezzel bizonyságot tesz a gyülekezethez való tartozásáról és kötelezi magát keresztyén életfolytatásra. Zwingli ezt az értelmezést „Az igazi és a hamis vallásról" („De vera et falsa religione", 1525) c. művében fejtette ki. így indult el az úrvacsorai vita, amelynek során Luther „Hitvallás Krisztus úrvacsorájáról" („Vom Abendmahl Christi, Bekenntnis", 1528) c. művében fejtette ki legrészletesebben véleményét. Az úrvacsorai vita végzetesen megosztotta a reformáció híveit. Ez súlyos zavart jelentett a reformáció ügye számára. Ez utóbbit nehezítette a speyeri birodalmi gyűlés (1529) reformációellenes határozata is. Ez ellen a határozat ellen emeltek óvást, azaz „protestáltak" a reformáció híveivé lett birodalmi rendek („fejedelmek"). Innét a név: „protestánsok". Ugyanebben az időben 81