Karner Károly: Időszerű hitvallás. Budapest 1989.

Előszó helyett - XI. Vázlatosan a reformációról

XI. VÁZLATOSAN A REFORMÁCIÓRÓL 1. A nyugati kereszténység történetében eddig a legdöntőbb korszakváltozást, sőt törést a reformáció hozta. Eltekintve a jelentéktelenségbe süllyedt régi keleti „eretnek" egyházaktól, a középkor végéig a keresztyén egyház két nagy tömbben élt: a keleti egyházban, amelyben Konstantinápoly eleste (1453) óta új központja alakult ki a moszkvai patriarkátus vezetése alatt álló orosz pravoszláv (= igazhitű) egyházban, és a latin egyházban, melynek a pápa volt a feje és amely nyugat-európai egyházakból állott. A reformáció a latin egyház egységét bontotta meg, és e megbontásból eredtek a római katolikus, az evangélikus, a református, az anglikán és később a metodista, baptista stb. egyházak. A reformáció elsősorban Luther Márton (1483-1546) nevéhez kapcsolódik. Luther egyszerű, de nem teljesen szegény bányászcsaládból származott. Apja taníttatta, és jogi pályára szerette volna küldeni, azonban Luther - hirtelen megtérés eredményeképpen - 1505-ben belépett Erfurtban a kolduló Ágoston-rendi kolostorba. Mint szerzetes szerzett teológiai doktorátust és lett a bibliai tudományok professzora a nemrég azelőtt (1502-ben) alapított wittenbergi egyetemen. A reformáció elindítójává a római Szt. Péter-templom építésére engedélyezett búcsú terjesztése alkalmából tapasztalt visszaélések ellen való felszólalása tette: 1517. okt. 31-én kiszegezte a wittenbergi vártemplom kapujára 95 tételét, melyekkel a kor szokása szerint teológiai vitát kívánt elindítani a búcsúkról. Vitatételei közt olvasható: Amikor Urunk 79