Karner Károly: Időszerű hitvallás. Budapest 1989.
Előszó helyett - VII. Jézus Krisztus
betegség, nyomorúság és halál (mint Isten ítélete rajtunk) mind e világ Istentől elszakadt voltának a megnyilatkozásai. Ahol Isten királyi uralma megvalósul, ott érvényesül Isten újjáteremtő, új életet adó hatalma. Ezért válnak Jézus csodái Isten királyi uralmának előjeleivé vagy - ha úgy tetszik - „előfutáraivá". Vagyis: a csodák Jézusnak a bűnösökhöz, nyomorultakhoz és szerencsétlenekhez lehajló cselekedetei, Isten kegyelmes szeretetének eszkatológikus - tehát az „új teremtés" előretolt - megnyilatkozásai. Ezek a csodák szükségképpen hozzátartoznak Jézus cselekedeteihez. Mindent összefoglalva : Jézus csodáinak jelentősége nem „történeti hitelességükben" van, még kevésbé abban, hogy Jézus istenfiúi méltóságának bizonyítékául szolgálnának, hanem abban, hogy eszkatológikus jelei annak a reménységnek, hogy Isten nem hagyja a világot a gonoszság hatalmában, hanem megszabadítja bűntől, betegségtől, nyomorúságtól és haláltól, örökkévaló életének új teremtésébe, hogy ott neki éljen és „szolgáljon", vagy ha úgy tetszik : vele együtt uralkodjék és megvalósítsa Isten szeretetének birodalmát. Előrevetett jelek és bizonyságai annak, hogy Isten valóban megvalósítja örökkévaló jóságának és szeretetének birodalmát. d) Az elmondottak - Jézus tanításának tartalma és csodái már felvetették a kérdést, milyen értelmet tulajdonított Jézus a saját fellépésének, tanításának és cselekedeteinek, végső értelemben a saját személyének. Ez közkeletű megjelöléssel Jézus „messiás"-voltának a kérdése. Az első gyülekezetek Jézust messiásnak, a közkeletű görög fordítással Christosnak („Krisztusnak") mondották. Mit jelent az, hogy az egyház Jézusról mint a Krisztusról beszél és őt mint ilyet hirdeti? Hogy erre a kérdésre felelni tudjunk, két megfigyelést kell előrebocsátani. Egyik: a „messiás" (eredetileg „másiach") héber szó, amely a „felkentet" (király) jelölte meg. Mivel egykor Izrael királyait „felkenték" uralmukra, azért gondolják ma is sokan, hogy a 54
