Gyapay Gábor: A Budapesti Evangélikus Gimnázium. Budapest 1989. (Iskolák a múltból)

Szellemi virágzás, nehezedő körülmények (1924-1952)

művelt emberekké: ha ezek evangélikusok, egyházunk lelkes, tettekre és áldozatokra kész híveivé neveli. Más egyház kötelékébe tartozó tanítványaiban saját hitükhöz való ragaszkodásuk érintetlenül hagyása mellett, egyházunk iránt vonzódást és hálás tiszteletet ébreszt. ... Az önkormányzati alapon szervezett iskolai egyesületekben a tanulókat arra neveli, hogy majd egyházunk alkotmányos életében tevékeny részt vegyenek... Egyháziasságra példával is nevel: egyházunk hivatalos társadalmi, művelődési és irodalmi életében tevékeny részt vesz: minden nyilatkozatával és cselekedetével magát vallásos és egyházias gondolkodású embernek bizonyítja. Egyházi és vallásos kötelességeit (templom látogatása, úrvacsorához való járulás) híven teljesíti. Lehetőleg evangélikus, vagy legalább is protestáns írók tankönyveit használja. A tankönyveknek evangélikus öntudatunkkal össze nem egyeztethető kifejezéseit kijavítja, ebbeli hiányait pótolja. Az egyházunk szempontjából is annyira fontos cserkészmozgalmat teljes erejével támogatja." Ezután tárgyanként vizsgálja az evangélikus öntudat kialakításának módszeres lehetőségeit. Ezek között vannak néha kissé mesterkélt és erőltetett tanácsok is, de a magatartásra jellemző két példa: Ha Pázmány Péternek megadja is (a magyar nyelv és irodalom tanára) az őt megillető méltánylást: nagy ellenfeleinek, Alvinczi Péternek, Magyari Istvánnak írói és jellembeli nagyságát szíve egész melegével rajzolja. A történelem tanára pedig „nemzetünk minden nagy emberéről szeretettel és tisztelettel szól, de a mi egyházunk kebeléből kikerült »nagyok« méltatásánál mindig utal arra, hogy milyen nagy része volt a magyar evangélikus és általában a protestáns kiváló embereknek nemzetünk sorsának döntő intézésében. Vallási türelmetlenségre nem nevel, sőt ezt ostorozza. Azokról a katolikus nagy emberekről (Zrínyi a költő, II. Rákóczi Ferenc, Széchenyi István stb.) akik a vallásfelekezetek korlátai fölé emelkedő keresztyén szeretet tündöklő példái, nagy kegyelettel szól". Az Utasítás zárómondata kiemeli, hogy „az iskola soha szem elől nem tévesztendő hazafias feladata mellett feleljen meg valláserkölcsi és egyházi hivatásának is — hogy azzá legyen, amivé Luther és Melanchton szentelték: az egyház veteményes kertjévé." Az elvi alapozás mellett a gyakorlati jogszabályokat is rendezték, mert 1930-ban az egyetemes egyház kiadta a középiskolai tanárok Szolgálati Szabályzatát. Általában megfigyelhető, hogy az egyház világi