Gyapay Gábor: A Budapesti Evangélikus Gimnázium. Budapest 1989. (Iskolák a múltból)

Folyamatos fejlődés (1873-1924)

egy-két református kivételével — evangélikus lévén, a magyar evangélikusság történelmileg kialakult sajátos magatartását képviselte. Ezek a tanárok emberi magatartásukkal hatottak, nem a szólamok hangoztatásával. Tudatosan vagy öntudatlanul minden kérdés megközelítésénél épp azokat az elveket követték, amelyekről a direkt nevelés beszél. Szaktárgyaik területén is azt az értékrendet képviselték, ami egész erkölcsi magatartásukat jellemezte és meghatározta. Ez lehet a magyarázata a volt növendékek iskolához való igen nagy ragaszkodásának. Az indirekt vallásos nevelést szolgálta az a sajátos struktúra, ami a tanári karban kialakult, és ami igen szilárdan hagyományozódott az iskola kezdeteitől fogva folyamatosan, amit az együttműködés, a tanulóifjúságért való közös felelősségvállalás jellemez. Ezt a tanulók nem tudták, de érezték a hatását, és ez alól nem is tudták magukat kivonni. Számtalan volt növendék nyilatkozata bizonyítja ezt. Vladár Gábor 1941-ben így nyilatkozott: „A humanista műveltség mellett mély evangélikus vallásos hit, izzó hazaszeretet, hivatástudat és komoly szaktudás jellemezte iskolánkat, tanítóinkat az alapítástól, Schedius Lajostól kezdve, mind a mai napig." Rakovszky István pedig 1940-ben így: „Mire tanított ő bennünket? tanított a munka, a műveltség, a lelki pallérozottság és finomultság becsületére és tiszteletére..." * Az első világháború sok területen alapvetően megváltoztatta az iskola életét. A katonai beszállásolás miatt 1914-ben csak későbben lehetett kezdeni a tanítást. A katonaság elvonult, de a háború alatt ide költöztetett István Gimnázium 18 osztálya maradt,