Gyapay Gábor: A Budapesti Evangélikus Gimnázium. Budapest 1989. (Iskolák a múltból)

Folyamatos fejlődés (1873-1924)

... A középiskola nem az önző érdekeknek, hanem a nagy egésznek, a nemzetnek az iskolája. A nagy népeknél a nemzeti és hazafiúi nevelés volt mindig a nevelés ideálja, kell, hogy nálunk is az legyen. Nem közönséges értelemben vett gyakorlati emberekre van szükségünk, hanem alkotó idealistákra. Hogy e célt elérhessük, minden tanulót tünemények, történetek, cselekvések középpontjává kell tennünk. A jövő középiskolának nem tanító, hanem tanári vezetés mellett dolgozó iskolává kell válnia." Mikola Sándor ezeket a gondolatokat utólag, 1934ben írta le, de teljes történeti hitelességgel ábrázolta azt a nagy változást, amely a természettudományos oktatás területén végbement iskolánkban — anélkül, hogy ez az eddigi humanista állásponttal való szakítástjelentett volna. Ellenkezőleg, ez a mély átalakulás éppen a klasszikus beállítódásnak lehetett szerves következménye. Mikola ebben a korban intenzív gyakorlati munkát végzett. Nemcsak kipróbálta és bevezette a matematika tanításában a fent leírt elemeket, hanem ahhoz megírta Rátz Lászlóval együtt a megfelelő tankönyveket. Ezzel a matematikai apparátussal a fizika tanítását is lényegesen magasabb szintre emelte. Tevékenységében mellőzte a tisztán logikai konstrukciókat, mindig a szemléletességre törekedett. Ezt a szemléletességet alapozta meg a fizikai gyakorlatok bevezetésével. Az ezekhez szükséges felszerelést igen sok esetben saját kezűleg, kedves altisztje, Andits József segítségével készítette el. Közben fáradhatatlanul munkálkodott a kipróbált elvek továbbfejlesztésén és országos elterjesztésén. E téren szorosan együttműködött Eötvös Loránddal és Zemplén Győzővel. Szerkesztette az Urániát és a Mathematikai és Physikai Lapokat. Rátz László (1890-1925; igazgató: 1909-1914) neve elválaszthatatlan Mikola Sándorétól, hiszen együtt dolgozták ki a matematikai reformot, amit