Gyapay Gábor: A Budapesti Evangélikus Gimnázium. Budapest 1989. (Iskolák a múltból)

A főgimnázium kialakulása (1854 — 1873)

amely a protestáns egyházak autonómiáját megszüntette. Az ekkorra amúgy is megrendült abszolutizmusnak ezen rendelkezése ellen országos megmozdulás szerveződött, így a rendeletet a következő év május l-jén hatályon kívül helyezték. Az iskolaszervezet kialakulásának ez volt az utolsó nehézsége, mert ezután gyors és egészséges fejlődés bontakozott ki. Ebben a korszakban is kiemelkedő egyéniségek szerepelnek az egyház világi és papi vezetői között, akik szívügyüknek tekintették az iskola méltó szintre emelését. Hunfalvy Pál 1853-tól 1883-ig az iskola felügyelője, a régi hagyományoknak megfelelően viselte gondját az iskolaügynek. Nagyszalókról, a Szepességből származott, és csak 17 éves korában tanult meg magyarul, de érzelmileg kezdettől fogva magyarnak tartotta magát. A falusi parasztfiú a késmárki latin iskolában tanult, majd Miskolcra ment, hogy a magyar nyelvet is elsajátítsa. Ezt tüneményes gyorsasággal, egy év alatt teljesítette is. Ekkor már a latin mellett franciául és görögül is tudott. Késmárkra visszatérve filozófiát, jogot és teológiát tanult. Széchenyi hatására kezdett a magyar valóság iránt érdeklődni, és erre komoly lehetőséget adott az, hogy 1833-ban, 23 éves korában a Podmaniczky család nevelője, majd az országgyűlésen az özvegy képviselője lett, így teljesen bekapcsolódott a magyar közéletbe. Drezdai tanulmányútja tovább szélesítette látókörét, olyannyira, hogy irodalmi tevékenységéért 1841-ben az Akadémia tagja lett. Klasszikus műveltsége élete végéig meghatározó volt, de érdeklődése egyre inkább a finnugor nyelvészet felé fordult, ugyanakkor a románok eredetelméletének is éles kritikusa lett. A közoktatás iránti érdeklődése és vallásossága kapcsolta az iskolához. A szabadságharc bukása után