Gyapay Gábor: A Budapesti Evangélikus Gimnázium. Budapest 1989. (Iskolák a múltból)

Az iskola első korszaka (1823 —1854)

lett. Ő azonban rövidesen meghalt, így Fábry Pál vette át az osztályt, és lett egyúttal az iskola igazgatója 1825-ben. A pesti evangélikusok iskolájában ekkor egy osztály két évfolyamból állt, ahogy akkoriban nevezték, két kurzusa volt. Az iskolaszervezet átalakítására 1837-ben került sor, amikor is Schedius Lajos javaslatát fogadták el és léptették életbe. Különválasztották az elemi iskolát a gimnáziumtól. Az elemi iskola kétosztályos, mindegyik két-két kurzusból áll (6—10 évesek) két tanítóval. A gimnázium szervezete: grammatikai osztály két kurzussal (11 — 12 évesek), „syntaxis"-osztály két kurzussal (13 — 14 évesek), „humanitas"-osztály két kurzussal (15 — 16 évesek); három tanárral. Az igazgató közös volt. Segédtanárok oktatták az éneket, a rajzot és a testnevelést. A tanítási nyelv latin, német és magyar volt a harmincas években. Németül tanították a hittant, az egyetemes történelmet, részben a számtant, magyarul a magyar történelmet és a földrajzot, latinul az ókori történelmet, geometriát és részben a matematikát. Ez általában nem jelentett nehézséget a tanulóknak, de évfolyamonként akadt mindig 2—4 vagy németül, vagy magyarul nem tudó tanuló is. Megváltozott a nyelvi helyzet az úgynevezett zayugróci tanterv bevezetésével. Ezt az 1842. évi evangélikus egyetemes közgyűlés fogadta el, és iskolánkba 1843-ban vezették be. E szerint a tanítási nyelv az evangélikus iskolákban a magyar lett. Iskolánkban némi módosítást alkalmaztak, mert a német nyelven és irodalmon kívül a világtörténelmet tanították egy ideig még német nyelven. A hittant viszont mindenkinek az anyanyelvén kellett tanítani.