Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.
Teológia és kegyesség - Botta István: Luther Antikrisztus-fogalmának hatása a magyar reformátorok társadalomszemléletére
A Ferenc-rendi szerzetesből reformációra tért SZÉKELY ISTVÁN (BENCÉDI) 1559-ben Krakkóban Cronica ez világnac jeles dolgairól címen kiadott „világtörténeti” munkájában Nándorfehérvárról szólva e szavakat adja Hunyadi János szájába: „bízzatok Krisztosban... győzelmet és erőt ad e török nép ellen, ki a Krisztosnak olyan ellensége, mint minekünk”, már Szapolyai híveként sem nevezi a törököt Anti- krisztusnak, sőt azt állítja, hogy Sabinianus pápától „fogva a papac mind Antikrisztusoc, es Lucipernec hel’tartoi”.26 — A bibliafordító KÁROLYI GÁSPÁR, Melanchthon tanítványa, majd a helvét irány kimagasló alakja, 1563-ban írt Két könyv-éhen az ítélet közeli volta hatodik bizonyítékaként említi az ördögtől támasztott két Antikrisztust: Mohamedet és a pápát.21 — CSANAKI JÁNOS pesti pap 1571. március 28-án Melith Ferenchez intézett levelében a törököt „testi ördög”-nek titulálja.28 — Érdemes megemlítenünk, hogy még a kíméletlen restaurációt folytató katolikus TELEGDI MIKLÓS nagyszombati püspök is úgy nyilatkozott, hogy Isten „a törökök közül is támaszta minekünk táplálókat”.29 A 16. században hazánkban tehát párhuzamosan egymás mellett élt többségében az egy, kisebb mértékben a két Antikrisztust valló szemlélet. Utalásainkból az is nyilvánvalóvá lett, hogy az állásfoglalásokat meghatározta a hagyomány, politikai és érzelmi szempontok, s a tanítómesterek útmutatása. Luther történelem- és társadalomszemléletét teológiailag végiggondolva, tapasztalataikkal megerősítve három, talán legerősebb küzdelmet vívó és legszélesebb körben ható reformátorunk tette magáévá: Huszár Gál, Bornemisza Péter és Magyari István. HUSZÁR GÁL ugyan nem török uralom alá tartozó területen működött, de a reformációhoz csatlakozott nyugat-magyarországi egyházakkal együtt, magyaróvári lelkészként a hódoltsági Tolnán püspökösködő Sztárai Mihályt ismerte el egyházi felettesének. Tanítványait is Tolnára küldte, hogy Sztárai szentelje fel őket a lelkipásztori szolgálatra. Szemléletéről nem maradt fenn rendszeres tanítás vagy prédikációs könyv, hanem csupán egy levél és egy imádság. A kettő között eltelt tizenhét esztendő azonban bizonyítja, hogy élete során e kérdésről vallott nézete mit sem változott. 1557. október 26-án Bécsből küldött levelet Buliinger Henrik zürichi antistesnek.80 Vázolja a magyarországi helyzetet, és tanácsokat kér. A török által okozott legnagyobb nyomorúság szerinte az emberi méltóság meggyalázása, mert úgy bánik a leigázottakkal, „mintha barmok lennének”. „Zsákmányaként cipelik őket ide-oda, 60
