Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.
A reformáció áttörése - Ritoókné Szalay Ágnes: A wittenbergi egyetem magyarországi promoveáltjai a 16. században
elvárták, hogy a jelentkező hallgatók megfelelő latin nyelvismerettel,, fogalmazási és beszédkészséggel rendelkezzenek. Ezt magukkal kellett hozniuk a hazai középfokú oktatási intézményből. Az elkerülhetetlen nivókülönbség kiegyenlítésére a beiratkozok mellé a rektor magántanárt jelölt ki, akit ezért tiszteletdíj illetett meg. Régebben az egyetemek gyakorlatában a tulajdonképpeni tudományos képzéshez szükséges induló szintet a legalacsonyabb gradus, talán a mi gimnáziumi érettséginknek megfelelő, a facultas artiumon elnyerhető baccalaureatus jelentette. Wittenbergben a 16. században erre a fokozatra kevesen pályáztak, ami talán a megfelelő szintű előképzés miatt volt így. Aki a facultas artiumon legalább három félévet hallgatott — vagy más egyetem ennek megfelelő képzésében részesült, és arról tanúsítványt is hozott —, az jelentkezhetett a magisteri fokozat elnyerését célzó vizsgálatra. Amíg Melanchthon élt, addig minden egyes jelölt az ő személyes buzdításának vagy jóváhagyásának köszönhette a tudományos ranglétrára való föllépését. A leendő magisternek írásban és szóban is bizonyságot kellett tennie fölkészültségéről. Több napon át tartó vita során válaszolnia kellett nemcsak tanárai, hanem diáktársai fölvetett tudományos kérdéseire. Ilyen magisteri vizsgálatot félévenként tartottak, és akik azokat kiállták, minősítésük alapján besorolást nyertek, nevüket ilyen sorrendben írták be a facultas artium jegyzőkönyvébe, számuk többnyire húsz és negyven között változott. Ezután következett a hagyományos promóciós ceremónia, amelynek során a jelöltek a katedra, valamint az őket megillető kalap és gyűrű birtokosaivá váltak. Az új magisternek ezután meg kellett vendégelnie tanárait és diáktársait, és ennek is megvolt a hagyomány szentesítette mértéke. Az egész eljárás meglehetősen költséges volt, mert minden fázisban le kellett adni a szokásos tiszteletdíjat, a dékántól a pedellusig, kinek-kinek az őt megillető részt. A záró aktus volt a „quaestio”, az új magister vitaelőadása egy az idősebb ma- gisterek közül fölkért opponens közreműködésével. Ezt a rövid, filológiai, rendszerint Biblia-filológiai mesterművet Melanchthon írta meg, a magisterek csak előadták. Ezért a legkitűnőbbeket Melanchthon műveiként összegyűjtve ki is adták. Az új magisterek egy része ezután hazatért, mások továbbra is az egyetemen maradtak. Az utóbbiak közül került ki a rektor keze ügyében levő magántanárok sora. A legkiválóbbakat bekebelezte a Collegium facultatis artium, más nevén Collegium philosophicum, a bölcsészkari tanács. Teljes jogú tagjaivá váltak a tanácsüléseknek, dékánná választhatták 223
