Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.

A reformáció áttörése - Szabó András: Egy elfelejtett Luther-követő főúr a 16. századból: Alaghy János

Abaújszántóra Károlyi András utódjának, s az Ilosvai Benedek hívására hazatérő Hejcei Balta Bálintot tállyai káplánnak,64 de május 3-án Ilosvai egy Bártfára írt levelében már arról panaszkodott, hogy a környékbeli prédikátorokkal ellenséges viszonyban van.65 A szeptember 27-én bekö­vetkezett „tatárjárás”, mely sok más helységgel együtt Abaújszántót és Tállyát is elpusztította, úgy látszik, véget vetett egy korszaknak — Szán­tai Festő Lukácsnak és Hejcei Balta Bálintnak ettől kezdve nincs nyoma, Ilosvai Benedek legkésőbb 1571-ben, Károlyi András pedig 1580-ban a helvét irányhoz csatlakozott.66 Mindemellett Alaghy élte a korabeli nagybirtokosok életét: 1563. szeptember 8-án Pozsonyban huszonnyolc lovassal jelent meg Miksa koronzásán ;67 a lovasok számát tekintve a főurak között a sor vége felé volt. Később, 1565 nyarán Schwendi Lázár seregéhez csatlakozva Szat- már vára alá vonult, itt írta meg utolsó végrendeletét július 5-én.68 Az egyik tanú itt is Mágocsy Gáspár, aki négyszáz katonával szintén részt vett a hadjáratban.69 1567-ben, valamikor szeptember elején halt meg, az abaújszántói templomban temették el végakarata szerint.70 Alig több mint két hónap­pal élte túl Perényi Gábort, kettejük halála után a lutheránus és a helvét egyházak közötti határ végképp északabbra, Kassa környékére tolódott, nagyjából követve az akkori szlovák—német—magyar nyelvhatárt. Az abaújszántói templomban 1570-től már a Tiszántúlról visszatért Thúri Farkas Pál prédikált, akit 1574-ben ugyanoda temettek, ahová Alaghyt; öccse, Thúri Mátyás által állított sírköve 1751-ben, amikor a katolikusok elvették a templomot, még megvolt a falba építve.71 Azóta eltűntek a sírköveik is, s az utókor megfeledkezett Alaghy Jánosról. Megérdemli, hogy legalább itt és ilyen formában megemlékezzünk róla. A jegyzetekben használt rövidítések DAP=Documenta artis Paulinorum. 1—3. füzet. A magyar rendtartomány kolostorai lBp. 1975 — 1978). Et E =Egyháztörténeti emlékek a magyarországi hitújítás korából. I—V. (Bp. 1902-1912). Franki = Franki (Fraknói) Vilmos: Réwai Ferencz nádori helytartó fiainak hazai és külföldi iskoláztatása 1538—1555 (Pest 1873). Illéssy=Illéssy János: A mikófalvi Bekény család leszármazása és története {Up. 1902). .218

Next

/
Oldalképek
Tartalom