Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.
A reformáció áttörése - Hervay Ferenc: A magyarországi kolostorok pusztulása a 16. század közepén és a reformáció
uraknak ugyanis attól kellett tartaniuk, hogy keresztény lelkipásztor híján a dolgozó és adózó nép még nagyobb számban menekül el az ő területükről. 1549 táján Perényi Gábor a klarissza apácáktól elvett sárospataki kolostorépületben állította fel az akkor még lutheránus szellemű, később nagy tekintélyre emelkedett református iskolát45, és élére Nagybányáról Kopácsi Istvánt, a reformáció szolgálatába állt egykori pataki szalvato- riánus gvardiánt hívta meg.46 Sztárai Mihály ugyancsak sárospataki ferencesből, Pálóczy Antal zempléni főispán udvari papjából lett lutheránus prédikátor. A Dunántúl déli részén, török hódoltság alatt két évtizedig szolgálta a reformáció ügyét. Többen azt tartják, hogy híres reformátorok, mint Siklósi Mihály, Szkhárosi Horvát András és Dévai Bíró Mátyás kezdetben ugyancsak ferences barátok voltak. Ezt azonban hiteles adatokkal bizonyítani nem lehet. Néhány kisebb jelentőségű rend, mint az antoniták és a Szentiélekről elnevezett ispotályosok házai többnyire városokban álltak, és a városok sorsában osztoztak. El kell még oszlatnunk egy téves nézetet. Sem a törökök, sem a protestánsok nem pusztították, nem rombolták és nem égették rendszeresen a kolostorokat. A forrásokban előforduló diruo ige alakjai jelenthetnek egyszerűen fosztogatással járó felforgatást is. Eladi érdekből természetesen több kolostort erőddé alakítottak vagy elbontottak, hogy a foglaló ellenség védelmét ne szolgálhassa. A romladozó épületek köveit olykor várépítéshez hordták el. Számos kolostortemplom maradt a protestáns vagy katolikus istentisztelet szolgálatában. Az egykori kolostorépületek olykor iskoláknak adtak helyet, mint Sárospatakon vagy 1556—57-ben Kolozsvárott és Marosvásárhelyen.47 Az épületek nagyobb része a tatarozás hiánya, a gondatlanság és gazdátlanság miatt lett rommá, és a maradványokat szinte napjainkig építőanyag-szerzésre használta a környékbeli lakosság. Középkori monostorainknak legkevesebb kétharmada, mint az előzőekből kitűnik, a török hódítás áldozata lett. Erdélyben és az ország északkeleti részén a reformáció többnyire közvetve járult hozzá a kolostori élet megszűnéséhez, amennyiben a lakosság túlnyomórészt elfogadta a reformációt és ennek következtében a szerzetesi hivatások és a kolduló rendeknek nyújtott alanűzsnák elapadtak. Az ország nyugati határszélén, a Habsburg-uralom védelme alatt is csupán két pálos és öt ferences kolostor mentette át életét a következő századokra. 192
