Fabiny Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Bp. 1984.

Luther és a reformátorok - Zsindely Endre: Luther és Buliinger Henrik

írására. A svájciaktól viszont képtelenség volt elvárni pár évvel a kap- peli csata után, hogy a békepontokban garantált vallásukon változtassanak, hogy azután gyanakvó katolikus svájci ellenfeleik „lutheránizmus- sal” vádolhassák ó'ket. Sokkal fontosabbnak látszott számukra saját egységük megőrzése — ez különösen Buliinger szívügye volt —, mivel a vereség után Bern és Zürich között évekig feszült volt a viszony, s a Wittenbergi Egyezség körüli vita az ellentéteket feltétlenül újra kirobbantotta -volna. Mindehhez hozzájárult még a hitéért meghalt Zwingli nagy tekintélye és a svájciakra mindig jellemzó' idegenkedés mindenféle külföldről jövő fizikai vagy lelki kényszerrel szemben. A wittenbergi „Concordiá”- nak bizony nem sok esélye volt Svájcban.

Buliinger és Luther közvetlen kapcsolata mégis éppen ennek a rövid enyhüléses korszaknak egyik eredménye volt. Buliinger 1538 márciusában levelet írt Luthernek51, és mellékelte egy frissen megjelent művét: A Szentírás tekintélyéről... és a püspöki méltóságról.. ,52. A Wittenbergi Egyezség ügyét ugyan nem említi53, de rendkívül nagy tisztelettel fordul Lutherhez, „mint elsőrangú fővezérhez a pápisták elleni harcban”, és szól a kölcsönös barátság és szeretet jegyében remélt együttműködésről is az egyház javára54. Luther 1538. május 14-i barátságos válaszában55 hangsúlyozza, hogy a svájciaknak nem egy írása igazán tetszik neki, bár tisztában van a közte és köztük fennálló különbségekkel. Dicsérő szavakkal szól Zwingliről és Oekolampadiusról, akiknek hirtelen halála igen megrázta őt, főleg mert azt kellett hinnie, hogy hitben tőle teljesen elszakadva haltak meg. Nem tartja helyesnek, hogy Buliinger kiadta Zwingli Fidei Christianae expositio-ját: „holott tudnod kellett volna, hogy sok olyasmi van benne, amin nemcsak nekünk, hanem minden kegyes embernek joggal meg kellett botránkoznia. Látod, teljesen nyíltan beszélek Veled, minden harag nélkül.” Luther a továbbiakban is őszintén szól az ellentétekről, mégis azt kívánja, hogy az egység még halála előtt megvalósuljon.56 Sok minden volt ebben a levélben, amit Buliinger nem hagyhatott válasz nélkül: 1538. szeptember 1-én egyszerre írt Luthernek és Melanchthonnak.57 A humanizmus virágos nyelvén biztosítja Luthert szeretetéről és nagyrabecsüléséről, főleg szókimondó őszintesége miatt. A levél lényege három kérdésben foglalható össze: 1. Mivel a svájciakat Bucerék kifejezetten biztosították afelől, hogy (bázeli) hitvallásukat Luther nem helyteleníti (?!), így nem látják be, miért habozik a svájciakkal ily módon helyreállt egységet máris kimondani és nyíltan elfogadni. 2.

126