Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.
II. RÉSZ. A TEMPLOM ÉS A GYÜLEKEZET.
ég, sírjon a föld (62. sz. K. É. 199.); Most nyugosznak az erdők (22. sz. K. É.); Szívem szermt Űr Isten (4. sz. K. É. 51.); stb. Énekekkel szerepelnek még Joli. Freder, Nic. Hovesch, Joh. Walter, Erasmus, Alberus, Mihael, Weisse, Georg Gruenewald, Paulus Eber, Thomas Hartmann stb. és több névtelen német szerző. 4 8 Az énekeskönyv bővítésekkel igen sokszor jelent meg, 1743 óta »Űj Zengedező Mennyei Kar« név alatt Győrben. Az új kiadások szerkesztői Bárány György, Vásonyi Márton, Sartorius János, Fábri Gergely, Torkos András és Torkos József pietista papok voltak. 4 7 Kicsiny és üldözött sereg volt a XVII. század evangélikussága, de micsoda erő, öntudat és hit rejtőzött benne, hogy számára ilyen gazdag, magasszínvonalú énekeskönyvet állítottak össze. Vallásosság volt, mely követelte a lelkitápláékot, a hit újból és újból való megújítását, követelte az énekeskönyvet, mely csak az övék legyen és senki másé. És ez az Áts-féle énekeskönyv tényleg egyedül az ő számukra készült. Végére hagytuk a kor egyetlen szertartáskönyvét, az »öreg Gradual«-t. (Gyulafehérvár, 1636.) Szerzője, illetőleg összeállítója Keserűi Dayka János és Gelei Katona István reformátuá* püspökök. 200 példányban jelent meg. Bőven ad minden alkalomra antifonákat, énekeket introitusra, invitátiora, szerepelnek lamontációk, passiók, zsoltárok és nagy számmal himnuszok. A XVI. század énekei közül igen sokat megtalálunk ebben. Igen nagy anyagot vett át a Bártfai énekeskönyvből. Az istentiszteleteken sokáig volt a pap és kántor nélkülözhetetlen segédkönyve. Nemrégen még mindig használták. Az öreg Gradual csekély példányszáma a gyülekezeteket rászorította, hogy írott példányokat keressenek maguknak. így feltehető, hogy a XVII. században is több írott, mint nyomtatott gradual volt használatban, habár meglétükről ma adatunk kevés van. E három énekeskönyv — Gönczi-féle, Átsféle és az öreg Gradual — alkották a gerincét a század, de az elkövetkező korok evangélikus egyházi éneklésének is. Kedvelt énekgyüjtemény volt még Balassa Bálint és Rimái János istenes énekeinek kiadása. A század folyamán tízszer adták ki. Balassa és Rimái néhány éneke máig is szerepel énekeskönyveinkben. A XVIII. században folytatódnak ezen említett énekeskönyvek kiadásai. Itt is nagy kedveltségnek örvend a Gönczi-féle énekeskönyv, a Balassa—Rimai-féle gyűjteménye is megjelenik néhánvszor, természetesen az evangélikusok a Zöngedezőhöz ragaszkodnak leginkább, mely mint már említettük, később »Űj Zöngedezö« címen jelenik meg. Az énekeskönyvek mindig bővülnek, új énekszerzők verseit veszik fel és a régieket elejtik. 1730-ban új énekeskönyv lát napvilágot. Sartorius János nemescsói evangélikus lelkész műve »... az igaz idvösség útjára mutató ... magyar lelki óra« címmel Wittenbergben jelent meg, mivel itthon cenzúra volt. Sok eddig ismert éneket közöl különösen a Bártfai énekeskönyv anyagából, a Gradualból is merít, újakként sok német, cseh és latin éneknek adja első magyar fordítását. Szép éneke: »A nap immár elenyészett kezdetű (62. sz. K. É. 86.) a német »Nun sich der Tag geendet hat« nyomán. Innen őrizzük énekeskönyveinken keresztül a »Krisztus ártatlan bárány« (348. sz. K. É. 174.) kezdetű éneket, mely az Agnus Dei megfelelője. Ugyanitt találjuk »Dícsérlek Uram Tégedet« (6. sz. K. É. 60.); »Gyötrődik az én lelkem« (108. sz. K. É. 320.; Lányi Illés, Thurzó György udvari lelkészének műve); »Jer, dicsérjük Istent« (64. sz. K. E. 2., Rinkhárt Márton eilenburgi esperes énekének fordítása); »Jézus, életemnek öröme* (388. sz. K. É. 404.); Joh. Frank: »Jesu meine Freude meines Hertzens« kezdetű éneke után); »Jézust el nem bocsátom« (390. sz. K. É. 407., Keymann Keresztély német éneke után) stb. kezdetű énekeket. Ismét egy énekeskönyv, mely megint közelebb visz minket a mai énekállományhoz. Érdekes, hogy Luther énekeiből egyet sem találunk benne. A kép teljességéért meg kell említenünk még, mint forrást, Tranovsky György liptószentmiklósi evangélikus lelkész kiválóan szerkesztett és a tót evangélikus egyházban új korszakot jelentő »Cithara Sanctorum ... Ó és Űj lelkiénekek ...« című, Lőcsén 1636-ban megjelent énekeskönyvét. Későbbi énekgyűjteményeink mind merítettek ebből az értékes műből. Ha e könyvektől függetlenül vizsgáljuk a két század evangélikus énekköltészetét, azt találjuk, hogy a legkevesebb bővülést a zsoltárokból írt énekek típusában találjuk. Szenczi Molnár Albert kiadta teljes zsoltárfordítását, ezáltal a régi zsoltárigény nagyon lecsökkent, elvétve találunk néhány zsoltárparafrázist 4 8 (XVI- századi névtelen 69. zs., Barát István nyomán; 20. zs., Gyakorta való buzgó könyörgést; Giczi János 101. zs. stb.) Az időszerű panasz keserűsége sokszor áthangzik az ének sorain. *Sok nyavalya, háború vagyon mi rajtunk Nagy nyomorúságban immár elfogyatkoztunk (Gönczi 1635. »Sok hálaadással mi most tartozunk« — kezdetű ének.) Vagy: »Ne legyenek Űr Isten tobzódók részegesek IJndok paráznák, haraggal teljesek, Irigyek, kegyetlenek. (»Teldnts reánk Űr Isten«) Gönczi 1635.).
