Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.

I. RÉSZ. A TEMPLOM.

AZ EVANGÉLIKUS TEMPLOM TÖRTÉNETE MAGYARORSZÁGON Irta: SÓLYOM JENŐ DR. Az evangélikus templom hazai történetének jellegzetes vonása, hogy évszázadokon át kétszer kettős a vonala. Kettős mindenekelőtt azért, mert más a története Erdélyben és más az ú. n. magyar királyságban. Ez a két vonal csak a XIX. század közepetájt egyesült. De kettős azért is, mert más az állami jogszabályok vonala és más a való életé. A XVIII. század végéig egészen más történet tárul eléxk, ha azt nézzük, hogyan használta az evangélikus egyház a templomot, mint akkor, ha azt vizsgáljuk, hogyan szabta meg az állami jog a templom használatát. A két vonal széthajlása annál szembetűnőbb, minthogy nem volt mindig egyforma a különbség az élet és a jogszabály között. Az egyik korszakban kedvezőbb, a másikban hátrányosabb volt az előbbi az utóbbinál. Közel három évszázadnak kellett elmúlnia, tele ellentmondással és feszültséggel, amíg aztán találkoztak. Ez a kettősség elsősorban a királyi területen mutatkozik. Itt olykor mintha nem is tudna egyik a másikról. Az erdélyi fejedelemségben viszont alig hajlik el egymástól a két vonal s ha mégis feltűnőbben, akkor is látszik a kettő küzdelme, egymásra való hatása. Az evangélikus templom magyarországi történetének ebben a jellegzetességében is az anyaszentegyház felséges és lüktető ereje nyilvánul. Az egyház élni akar, mert Urának rendeléséből élnie kell. Az egyház életéhez pedig hozzátartozik az evangélium hirdetése, a keresztelés, az úrvacsora, a híveknek rendszeres összegyüleikezésben is megbizonyuló, szent közössége. Hozzátartozik? A szó gyenge. Ez az egyház élete. Éppen ez! Az evangélikus egyház élete ezért nem egyezik mindenkor az emberek akaratával. Igaz, hogy az anyaszentegyház felséges Ura sem teszi mindenkor nyilvánvalóvá, hogy mi az egyházra vonatkozó akarata. Megpróbáltatásképpen ránehezedhetik az evangélikus egyházra az a sors, hogy ellenségei elveszik templomait, akadályozzák az evangélium gyülekezetbeli hirdetését. Isten csak jeleket mutat az anyaszentegyház igazi életéből és olykcr még az egyházra vonatkozó állami jogszabályokkal is elrejti azt. Csupán annyit láttat meg velünk, hogy az anyaszentegyház élete és szolgálata erősebb és felségesebb, mindenesetre pedig más, mint amit jogszabályok, jogi és történelmi kifejezések rögzíthetnek. Innen van az evangélikus templom hazai történetének másik jellegzetes vonása is. Ez a történet gazdag tanítás arról, hogy az egyház élete és szolgálata szempontjából közömbös az, ami az emberi szem részére éppenséggel nem az. Építészeti szempontból lehet különbséget tenni templom és imaház között. Az áhítatos lélek számára is nagy lehet a különbség olyan épület közt, amelyet méltónak érez az Isten hajlékának, és olyan közt, amelyet méltatlannak tart. Azonban az efféle különbségtétel csődöt mond a magyarországi evangélikus templomtörténetben. Felettébb sovány, sőt — ami még fontosabb — hamis lenne ez, ha csak olyan istentiszteleti helyiségekről szólna, amelyeket az