Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.

II. RÉSZ. A TEMPLOM ÉS A GYÜLEKEZET.

Három évvel később, 1526-ban Deutsche Messe címen Luther részletesebb liturgiát állított össze a mindjobban szaporodó gyülekezetek számára. Ebben ismét hangsúlyozza, hogy minden istentisztelet legfontosabb és leglényegesebb része az Isten Igéjének hirdetése és tanítása. Helyteleníti, hogy mindenki maga akar magának külön istentiszteleti rendet összeállítani akár jóhiszeműleg, akár hiúságból. A szabadságot is kötelességünk azonban korlátozni s derék dolog lenne, ha az istentisztelet minden fejedelemségben egyforma lehetne. Ünnepenként és vasárnaponként meg kell hagyni a szokásos epistolákat és evangéliumokat. Ezek az úgynevezett perikopák, amelyeket az egyház már az első századoktól fogva minden ünnepi és vasárnapi alkalomra összeállított és kötelezővé tett. A perikopa-rendszer evangélikus egyházunkban kezdettől fogva mind máig érvényben van, sőt a Kálvini reformáció egyházaiban is egészen a 17. század közepéig szokásos volt- Luther két munkája az 1523-ban kiadott Formula Missae és az 1526-ban kiadott Deutsche Messe rendelkezései között a következő eltérések vannak: A F. M. szerint az istentisztelet azzal veszi kezdetét, hogy a lelkész az oltár lépcsőjén térdelve a Szentháromság nevében megnyitja a liturgiát. Erre a gyülekezet és a kar a 43. zsoltárt énekli, amely után a lelkész imádkozik. A D. M- ezt az előkészületet elhagyja. A F. M. szerint a lelkész bevezető igét mond, amelyet úgy a lelkész, mint a kar együtt énekel. AD. M. szerint az istentisztelet ezzel kezdődik. Ezt követi mindkét terv szerint az Űr segítségülhívása (kürie). Az F. M. szerint itt jön a dicsőségmondás és magasztalás (glória és laudamus), majd mindkettő szerint az üdvözlés és a kezdő imádság. A Szentírási hely felolvasását követi az F. M. szerint a hálaadó ének a halleiujával, a D. M. szerint pedig egy német ének. Az F. M. ide üdvözlést szúr be. Mindkettő szerint erre következik az Evangélium felolvasása ugyanúgy énekelve, mint az epistola. A felolvasást a hitvallás követi, amit a gyülekezet énekel. Az első oltári szolgálat ezekből a részekből áll. A szószéken az igehirdetés után a D. M. szerint a Miatyánk magyarázata, az F. M. szerint pedig csak üdvözlés jön. A befejező oltári szolgálat keretében mindkét istentiszteleti rend szerint az úrvacsora kiszolgáltatása történik, bűnvalló imádság, megszentelés, hálaadás, a Miatyánk elmondása után, miközben a hivők az Isten báránya kezdetű éneket éneklik. Az istentiszteletet hálaadás és áldás, valamint a gyülekezet közéneke fejezi be. Luther felfogása szerint a rendes vasárnapi és ünnepi istentisztelet három részből áll: az első oltári szolgálat az istentisztelet kegyeletes hangulatát alapozza meg, a szószéki szolgálat megtermékenyíti, a befejező oltári szolgálat pedig az úrvacsorával megkoronázza. A periikopákról pedig azt tartja, hogy azok szükségesek, »mert végül odajut a dolog, hogy mindenki azt prédikálja, amit akar s az evangélium és annak magyarázata helyett tücsköt-bogarat fognak összeprédikálni. Másik oka az, hogy kevés a száma az olyan szellemes prédikátoroknak, akik az egész evangéliumot hatásosan és hasznosan tudják fejtegetni.« Magyarországon a reformáció terjedésekor a Németországban járt vagy tanult első hivők természetesen az ottani liturgiát hozták át hazánkba. Hogy mégis kezdettől fogva olyan sokféle volt az evangélikus egyház liturgiája, annak egyik oka az, hogy a liturgiát áthonosító magyar reformátorok sokszor a maguk egyéni felfogása szerint jártak el, máskor meg a nép felfogásához alkalmazkodtak. Magyarországon a legelső Agenda, amely az istentisztelet rendjét megállapította, 1547-ben jelent meg Honterusz Jánostól német nyelven. Ebben az istentisztelet rendje a következő: bevezető, kezdőének, alkalmi ige, gyülekezeti ének, az Űr segítségülhivása, bűnbánó imádság, magasztalás, üdvözlés, kezdőima, igeolvasás, hitvallás, amit a gyülekezet esetleg énekelve mondott. A szószéken történt az igehirdetés, imádsággal és a Miatyánk elmondásával. A második oltári szolgálat imából és áldásból állt. Magyar nyelven az első Agendát Heltai Gáspár írta 1550-ben, majd 1559-ben. Ebben az Agendában a szertartások végzésének menetét pontosan leírja, de a rendes vasárnapi istentisztelet liturgiáját nem közli. Hogy mennyire eltértek ebben az időben evangélikus anyaszentegyházunkban az istentisztelet formái, azt láthatjuk Huszár Gálnak 1557-ben Bullingerhez írott leveléből, amelyben istentiszteleti rendet kér, mivel az egyházi szertartásokban nagyok az eltérések. Ez eltérések egyik oka az, hogy nem volt nyomtatott Agenda, a másik oka az, hogy minden egyes egyházmegye, sőt egyházközség is jogosultnak érezte magát arra, hogy külön rendet állapítson meg. így ismerünk liptói, árvái, trencséni szabályokat, sőt egyes városoknak is voltak külön szabályai, pl. Pozsonynak, Besztercebányának, Mossocnak, Bittsének, Tótprónának stb. A különböző anyanyelvű evangélikus gyülekezetek is eltérő liturgiával éltekA magyar gyülekezetekben leginkább kéziratos Agendákat használtak, amelyeket egymásról másolták le- A regritkább ilyen kézirat a Boroszlói kézirat, amely 1565-ben Íratott. Ennek egyetlen példánya a Magyar Nemzeti Múzeumban van, de másolata több is készült már. Bornemissza Péter is adott ki 1577-ben