Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.

I. RÉSZ. A TEMPLOM.

való hasonlóságáért s mind a böjtben, mind az adventben az ünnepekre való előkészületre figyelmeztet. A római egyházban a rangjelző szín mindmáig a lila. Természetes, hogy olyan ünnepek előtt, melyek a Jézus királyi hatalmát, messiási erejét s a halálon vett győzelmét hirdetik,, a lila lett a liturgikus főszín. E színek értelmezésében és felhasználásában egyetértett az egyház. Ezeken kívül azonban mindenütt használatos a zöld, sárga, szürke, barna, kék szín is, melyek közül a zöld a legjelentősebb, de azok az ünnepek, amelyeiken megjelenik már nem karakterisztikusak. Jelképi értelmét felhasználása alapján nem lehet pontosan megállapítani. A középkori egyház egyetemes színkánonnal nem rendelkezett, sokhelyen nem is annyira a szín, műit az anyag elsőrendűsége lesz a fontos s a színeket sem az ünnep értelme, hanem az ünnepbeosztás szerint alkalmazzák. Lehetséges volt az is, hogy apostolok ünnepén, kéit zöld, két piros, két kék és egy barna casulát VÍH seltek a miséző papok (1545. Zeitz-i inventárium). A francia katolikus egyház még a XIX. században sem alkalmazkodik V. Pius színszabályzatához. Az elmondottakból látjuk, hogy a színek régebben többet jelentettek mint ma, értelmi és vallásos képzetek kapcsolódtak hozzájuk s adott dolgokat jelentettek. A fehér a tisztaságot, Krisztus dicsőségét, a lila a bűnbánatot, fekete a mi bűneink büntetését, a piros az Isten lelkét, az áldozatot és szeretetet. Éppen ezért a középkori festők, ha valami mélyértelmű történetet festenek, azt nem természetes környezetbe, hanem arany- vagy piros alapszínbe komponálják. A mártírok történetét csak piros alapon, a Jézus királyi uralkodását csak aranyon lehetett igazán kifejezni. A reformáció idején a jelképi gondolkodás a reneszánsz fogalmi gondolkodásában elvész. Oltárterítőművészetünkben ezért nem látunk egységes elgondolást. Mivel a liturgikus színek nem sokat jelentettek, a terítő anyagára, szép kivitelezésére, díszítésére ügyeltek csak. Az evangélikus paramentikában ugyanúgy megjelenik a kék-sárga-barna szín, mint a középkori katolikus egyházéban. Pedig a liturgikus ózíneket minden gvanakodás nélkül át Ehetett volna venni, hiszen a kegyes képzeletben születnek. Ma már tudjuk, hogy a liturgikus színek igen fontosak az istentiszteletben s a liturgikus színskála szerint készítjük oltári, szószéki térítőinkét. A színekkel fejezzük ki az egyházi esztendő egyes szakaszainak jellegetességét s velük az üdvtörténet tényeit jelképezzük. Ügyeljünk arra, hogy a liturgikus színek valódi töretlen színek legyenek, ne tompítsuk azokat, mert nem minden színárnyalat megfelelő ahhoz, hogy a figyelmet felkeltse. Ezek szerint az oltárát és a szószéket, mint az Isten kinyilatkoztatásának szimbólumait a következő liturgikus színű oltárterítőkkel lássuk el: 1. Fehér legyen az antependium alapszíne a Krisztusünnepeken. Jelképessége: Krisztus dicsősége. 2. Lila a nagyünnepeket megelőző időszak színe. Nemcsak bűnbánati szín, hanem az őskeresztyénség gyakorlatára emlékezve ünnepi szín is, arra készít elő, hogy a nagy ünnepeken Krisztus királyi hatalmát fogjuk meglátni s arról fogunk bizonyságot tenni. 3. Piros a tűz és a vér színe. Emlékeztet Jézusnak érettünk hozott áldozatára, az Isten Lelkének mnukájára, aki az első pünkösdtől kezdve a mártírok, apostolok bizonyságtételében, a reformációban megnyilatkozott. 4. Zöld a teremtettség színe. Emlékeztet bennnüket Jézus testbeöltözésére. Itt a földön járt, testünket, vérünket vette magára s minden terhünket hordozta, hogy mi az Istennek teremtményei újra Istennek gyermekei lehessünk. Az egész teremtettség várja ma is megjelenését, bűnbánattal és megtéréssel készül az ő napjára. 5. Fekete értelméről lehetne vitatkozni Mi mint régi szokást megtartjuk a fekete oltárterítők használatát. Sajnos, ezzel a színnel mi Jézust szoktuk gyászolni és siratni, amint a nagypéntek is jézussiratássá vált. Érettünk hozott áldozatának örvendeznünk kell. A fekete színnel a gyászolás fogalma asszociálódott s a nagypénteki istentiszteletnek nem ez a mondanivalója. Ha gyászolunk, magunkat sirassuk és bűneink gyászos voltát emlegessük, „Jeruzsálem leányai ne sírjatok énrajtam, hanem timagatokon sírjatok és magzataitokon" (Lukács 23, 29.) A fekete szín tehát a mi bűneinkre emlékeztet, melyekért Jézusnak halálra kellett mennie. Emlékezzünk arra, hogy a régi egyházban is ezért lett a böjti szín fekete. 6. Mind a fehér, mind a piros színt helyettesítheti az arany, mely az örökkévalóság színe. E szerint az egyházi esztendő színkalendáriuma így alakul: Az adventi négy vasárnap: lila. Karácsonytól vízkeresztig: fehér. Vízkereszt utáni első vasárnaptól Esthomihi vasárnarrig: zöld. Hamvazószerdától nagycsütörtökig: lila. Nagypénteken: fekete vagy lila. Húsvéttól mennybemenetelig: fehér. Exaudi: lila. Pünkösdtől Szentháromság vasárnapjáig: piros. Szentháromsági vasárnapokon: zöld. Az év utolsó vasárnapján: lila. Reformáció em-