Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.
I. RÉSZ. A TEMPLOM.
Szászsebes. Szoborsátor a szentély egyik pilléren ben a már megemlített ábrázolásokon kívül a szentély belsejében alkalmazott gyámokat kell kiemelnünk, melyeken dús hajzatú emberfejes díszítések láthatók, minthogy a parieri szobrászat jellegzetességeit legjobban képviselik. Hogy ezek a fejek mit ábrázolnak, meghatározni már nem lehet. Ha a szobrászati díszítés révén rámutathattunk a szászsebesi szentélynek a Parierek műhelyével való kapcsolatára, úgy annál inkább tehetjük ezt a csarnokrendszer építészeti kialakítása révén, mely Róth szerint a Parierek korábbi tevékenységével hozható kapcsolatba éspedig abban az időben, amikor a nürnbergi Sebaldus-templom szentélyét építették. Feltűnő, hogy a szászsebesi szentély nagy háromosztású csúcsíves ablakaiban a késő gótikára jellemző halhólyagos mérmüveket alkalmaztak, de ezek mégsem mondanak ellent a szentély XIV. századra megállapított építési idejének, mert 1380 körül a mérműveknek ezt a formáját a Parierek már alkalmazták, legfeljebb arról lehet szó, hogy a szentély befejezésére valamivel 1380 után kerül sor, egy későbben jött, de szintén a Pariereknél tanult mester vezetésével. Eddig a német írók megállapítása, újabban azonban más oldalról igyekeztek megvilágítani a szászsebesi szentély keletkezését és pedig Nagy Lajos királyunkiSzászsebes. A szentély belseje a díszes reneszánsz szárnyasoltárral nak hazai műtörténetírásunkban sajnos elhanyagolt építőtevékenysége révén. Ezen a vonalon Csemegi osztrák példákhoz jut el és a szászsebesi szentélyzárás előképe, illetőleg előzményeként enns-pöllaubergi példákat említ meg. Nagy Lajos királyunk és az osztrák építészet kapcsolatát pedig könnyű kimutatni azon az ismert tényen, hogy a magyar király Mariazellben nagyszabású építésbe fogott, ahol osztrák mestereket foglalkoztatott s mi sem természetesebb, hogy hazai feladatoknál is — mint a király által támogatott szászsebesi templom esetében — osztrák földről származó mestereket alkalmazott, akik az enns-pöllaubergi építészeti gondolatot átplántálták hazai földre. Ennek a következtetésnek a lényege az, hogy a magyar király szerepe és művészi igénye domborodik belőle szemben az előző felfogással, mely tudni sem akar arról, hogy ezen a területen az építészet kialakulásában. a magyar államiság akár mint építtető is résztvett volna. Hogy a szentélyépítést Szászsebesen mikor fejezték be, nem lehet tudni, annyi bizonyos — vélekedik Róth — hogy az egész templomot ebben a szellemben, tehát a csarnokrendszerben akarták újjáépíteni. Ezt azonban az ország keleti határán feltűnő török veszély megakadályozta. II. Amuráth szultán 1438-ban jelent