Kemény Lajos – Gyimesy Károly: Evangélikus templomok. Budapest 1944.
I. RÉSZ. A TEMPLOM.
egykorú állami törvény elismert s az építőművészet tudománya ma elfogadna templomokul. A. kétféle szempont nem is találkoznék mindig. Voltak az evangélikus egyháznak olyan istentiszteleti helyiségei, amelyek a művészettörténész szemében szép »templomok^, de a törvény csak oratóriumoknak nevezte. S viszont épültek olyan templomai, amelyekkel a művészettörténet nem tud mit kezdeni. Az egyháztörténet nem tud s nem akar különbséget tenni templom és imaház között. Nem a külső, nem a nagyság, nem a hivatalos elnevezés a fontos, hanem az, hogy van-e egyáltalában szent helye a gyülekezetnek, ahol hallgathatja az evangéliumot és élhet Krisztus szentségeivel. Ez teszi az egyház gyülekezőhelyét templommá. Nos, az evangélikus templom hazai története lenyűgöző bizonyság arról, hogy a templomnál fontosabb az evangélium tiszta hirdetése. Mindezért ami a következőkben elénk tárul, nem önmagában fontos és érdekes, hanem annyiban, amennyiben megsejtet valamit abból, ami mögötte ment végbe. Ez a fejezet folytonos utalás a fontosabbra: az evangélikus egyház magyarországi életére és szolgálatára. I. A PATRONÁTUS KORA Kezdettől 1681-ig 1. Az evangélikus templomtörténet kezdete. 2. A belső berendezés átalakulása. 3. A patronátus. 4. A török uralom alatt. 5. Közös használat. 6. A XVI. századi templomok három csoportja. 7. A templomok tovább gondozása. 8. Templomok átvétele a XVI. században. 9. A kassai nagytemplom esete. 10. „A templomokkal együtt." 11. Az erdélyi vallási rendszer. 12. Pázmány érvelése. 13. A patrónusok magatartása. 14. 1647 :V—VI. törvénycikk. 15. A városi templomok. 16. A templomtörténet mélypontja. i. Az evangélikus templom hazai történetének kezdetét éppen úgy nem lehet meghatározni, mint ahogy nem lehet az evangélikus egyházét sem. Az egyház történetében megjelölhetünk egyes mozzanatokat, hqgy azok már a reformáció hatását mutatják, de nem tudjuk megmondani, mely pillanatokban vitte véghez az Isten Szent Lelke a szent fordulatot az egyes gyülekezetekben. Pedig itt, az egyes gyülekezetekben ment végbe a reformáció, hogy megtörténhessék az egyház reformációja. Ezért csak több jelenség együttes meglétéből következtethetünk arra, hogy a reformáció eredményeképpen immár evangélikusnak mondható a gyülekezet. A hívek ugyanazok maradnak; ritkán válik szükségessé új közösségek alakítása, a reformációt elfogadó keresztyének elkülönülése a többiektől. Kivált a falvakban ritka a templomi gyülekezet kettéhasadása. Ezért nem válik szükségessé az sem, hogy új nevet használjanak magukra azok a keresztyének, akik a reformáció oldalán állanak. Mikortól fogva mondhatjuk mégis egy templomra, hogy az már evangélikus tempóm? Attól fogva, hogy evangélikus istentiszteletet tartanak benne. Mivel pedig az istentisztelet reformációja sem ment végbe úgy, hogy mindenestől megváltozott volna, ezért ott beszélünk evangélikus istentiszteletről, az előbbihez képest, ahol újra tisztán hirdették az evangéliumot és megtisztították az úrvaesorát. Ennélfogva nem külső átalakítás, nem jogi átírás viszi át a templomokat az evangélikus egyház használatába és birtokába, hanem éppen az, ami a templomot templommá teszi: az egyház istentisztelete. Ritka jelenség lehetett a kezdet idején, ami Marosvásárhelyen történt. Az evangélikusok panaszára az 1552. évi s Tordán tartott erdélyi országgyűlés azt határozta, hogy mindazoknak, akik az evangélikus hitet hallani és tanulni akarják, legyen szabad a Szent Erzsébet-kápolnában oly prédikátort alkalmazniok, aki a szent evangéliumot hirdetni s minden szertartást Krisztus igéje szerint gyakorolni és a szentségeket kiszolgáltatni képes. 1 Itt tehát már törvényszerűen is evangélikusnak volt nevezhető egy templom. Ez -— természetesen — később már gyakran előfordul, de a kezdet korában ritka eset. 2. A templom belső berendezése itt-ott módosul, de nem ez a döntő. Zavarja a templomok történetének ezt a vonalát az a körülmény, hogy csakhamar jelentkezik hazánkban is a reformáció helvét iránya olyan jelenségekkel, amelyeket az evangélikus egyház nem vállal magáénak. Korán, már az 1520-as években nyoma van annak, hogy itt meg ott eltávolítják a templom belső berendezési tárgyait, a képeket, feszületeket, mellékoltárokat, esetleg a főoltárt is. Ilyen jelenségekkel még olyan