Kiss Jenő: Visszapillantás a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Evangélikus Hittudományi Karának húsz éves történetére (1923–1943). Pécs 1943. (A Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem 1942–43. tanévi irataiból)

nyújtani, s mindenképpen igen áldásos hatású, főként az ország távolabbi részeiből jövő s ennek folytán az elhagyott otthont nagyon is nélkülöző hallgatók számára. A tágas, világos szobák, gondos felügyelet, jó ellátás, kiváló tanulási lehetőség — szépen fejlődő könyvtárral mind hozzájárultak ahhoz, hogy az Otthon csakugyan otthonná és egyben a lelkészi pályára felkészülő ifjak megfelelő munkahelyévé legyen. Bár évek során át nem volt kötelező a bentlakás — a hallgatók nagy száma folytán ez nem is lett volna lehetséges —, mindig megtelt hallgatókkal s emellett gondját viselte a városban magánhelyen lakó hallgatóknak is, mind felügyelet, mind anyagi segítség tekintetében. Az Otthonhelyibizottság, amelynek élén Ziermann Lajos esperes-lelkész áll, minden tekintetben segítségére volt az Otthon-felügyelőnek felelősségteljes munkája végzésénél. Az Otthon-épület fenntartására évről-évre beállított és fel nem használt alap ingatlanba fektetése céljából az illetékes tényezők engedélyével az Otthon-vezetőség a Balaton melletti Gyenesdiáson több ezer négyszögölnyi szőlőt és gyümölcsöst — rajta levő házzal — vásárolt meg, mely államsegéllyel kibővítve „Kapernaum" néven igen kedvelt lelkészi üdülőhellyé, nyári konferenciák színhelyévé, végül központi belmissziói teleppé fejlődött ki. Húsz évi munka után 1942 őszén az eddig hűséggel dolgozó Otthon-igazgatót az egyházegyetem megbízásából Budaker Oszkár professzor váltotta fel. Munkája felelősség tekintetében annyiban még fokozódott, hogy az egyházegyetem kari javaslatra kimondotta az összes hallgatókra nézve az Otthonban való bentlakási kötelezettséget. A theologusok nagy családja élén az Otthon-igazgatóval, mint családfővel, immár egy fedél alatt gondosan megállapított terv szerint végezheti napi munkáját, annyit valósítva meg az Otthonhoz fűzött újabb elgondolásokból, amennyi a mindennapi élet gyakorlatában megvalósíthatónak és hasznosnak bizonyult. Imaórák, egyéni elcsendesedés, bibliaórák, közös áhítatok és istentiszteletek, az igazgató irányítása mellett voltak az évek hosszú során át leszűrt gyakorlat alapján az evangéliumi jellemképzés megfelelő alkalmai, az egyénenként folytatott lelkipásztori munka mellett, amely úgylátszik a legeredményesebbnek bizonyul. A hallgatóságnak anyagi segélyezése mindig elsőrendű fel-