A Magyarországi Evangélikus Egyházegyetem nyolcosztályú népiskoláinak tanításterve. Győr 1943.

A Magyarországi Evangélikus Egyházegyetem nyolcosztályu népiskoláinak tanításterve. Megállapította a Magyarországi Evangélikus Egyházegyetem 1942. évi november hó 20.-án tartott közgyűlése 53. jegyzőkönyvi pontban foglalt határozatával, utasítva az iskolai bizottságokat, hogy a tanítók az állami tanterv megfelelő kötetein az elrendelt módosításokat jelöljék meg. Az 1938-ban kelt s az egyházegyetem közgyűlésén 1939. szeptember 1-ével életbeléptetett „Utasítás és Tanterv a Magyarországi Evangélikus Mindennapi és Továbbképző Elemi Népiskolák számára" c. munkálat csak azokban az iskolákban marad érvényben, ahol még hatosztályú népiskola működik. Ahol a nyolcosztályú evangélikus népiskolai oktatás már kiépült, ott ez az evangélikus tanterv hatályát veszti. Megmarad azonban a nyolcosz­tályú népiskolában is e könyvbe felvett evangélikus vallástani tanterv s az ehhez szóló utasítás, amely különben egy másik füzetben is megjelent dr. Gaudy H. László neve alatt (valamennyi iskolafajta vallástani tantervé­vel és utasításával egy füzetben). Az evangélikus népiskola feladata az evangélikus anyaszentegyház építése; rendeltetése tehát, hogy a gyermeket az ágostai hitvallású evangé­likus keresztyén anyaszentegyház tagjává, evangélikus keresztyén szemé­lyiséggé, ezáltal buzgó, kötelességtudó evangélikus egyháztaggá, vallásos, erkölcsös, magyar állampolgárrá nevelje, a nemzeti művelődés szellemének megfelelő általános és gyakorlati irányú alapműveltséghez juttassa és ez­által az életben való helytállásra és további tanulmányokra is képessé tegye. A nyolcosztályú evangélikus népiskola tárgyai ugyanazok, mint az állami tantervben megjelölt tárgyak. A hit- és erkölcstan elnevezés helyett vallástan elnevezést kell alkalmazni. Az óraterv is ugyanaz, mint az állami tantervben megállapított óra­terv, azzal a különbséggel, hogy az egytanítós népiskola téli órarendjében a felső tagozat (V—VIII. o.) vallástani óraszáma 1-gyel több. Amelyik osztályban, vagy osztálycsoportban a heti óraszám a 30-at meghaladja, hetenként annyi tanítási napon kell 50 perces órákat tartani, amennyivel több a heti órák száma 30-nál. Pl. heti 32 óra esetében 2 tanítási napon. Az órarendbe a teljes óraszámot kell felvenni, de a rövidített órás napokat jelezni kell.

Next

/
Oldalképek
Tartalom