Kapi Béla: Egyetemes magyar protestáns egyháztörténet az evangélikus népiskolák V. és VI. osztálya számára. Győr 1942.

MÁSODIK RÉSZ - Magyar Protestáns Egyháztörténet - II. Küzdelem a protestáns vallásszabadságért

60 egyház kigúnyolásávai vádolták őket. Hiába bizonyították be ártatlanságukat, kimondották felettük a halálos ítéletet. Az éberhardi, kapuvári, sárvári, lipótvári dohos tömlöcökbe csukták őket. Mérhetetlen sokat szenvedtek a kimondhatatlan szennyben, férgek és patkányok között, testi és lelki gyötrelmekben. Éhséggel, szomjuhozással, korbácsolással és megfélemlítéssel kínozták őket. Mikor azután úgy gondolták, hogy akaraterejüket már megtörték, térítő papok felmutatták előttük a király kegyelmi levelét, mely kegyelmet ígért nekik, ha hitüket megtagadják, állásukról lemondanak, vagy az országot elhagyják. Voltak közöttük gyengék, akik megalkudtak. De Krisztus 93 szolgája inkább választotta a halált, semhogy hitének elhagyásával, vagy állásáról való lemondással megtagadja az anyaszentegyházat. A halálos ítéletet azután Lipót kegyelemből gályarabságra változtatta. Egy évi szenvedés után 41 protestáns lelkipásztort elindítottak Nápoly felé. Lerongyoltan, kiéheztetve, véresre korbácsoltál! hajtották őket a Nápoly felé vezető úton. Lelki kínoztatásukról is gondoskodtak. Többen meghaltak közülök, úgy• hogy csak 30-an érkeztek Nápolyba. Ezeket azután gályarabokul eladták. Gonosztevőkkel összeláncolva, reggeltől-estig kellett hajtaniok a nehéz gályát. A külföldi protestáns államok felháborodva értesültek a magyar protestánsok embertelen üldöztetéséről. Először Hollandia nyújtotta feléjük segítő kezét. A holland De Ruyter Mihály (olv. De Rajter) tengernagy szabadította ki-őket szánalmas helyzetükből. Az itthoni protestánsok sorsa is elviselhetetlenné vált. A pásztor nélküli nyájat anyagilag és lelkileg tönkre akarták tenni, hogy Írmagja se maradjon. A szabadság védelmére Thököly Imre fogott fegyvert. Változó szerencsével folyó harcai Lipótot fegyverszünetre kényszerítették. Az egybehívott soproni országgyűlés (1681) látszólag biztosította ugyan a vallásszabadságot, de ugyanakkor azt korlátok közé szorította. Kimondta ugyanis, hogy a vallásszabadságot a protestánsok csak „a földesúri jog épségben tartása mellett" gyakorolhatják. Újra megkezdődött tehát a földesúri önkényeskedés. Azt is kimondta, hogy 11