Kapi Béla: Egyetemes magyar protestáns egyháztörténet az evangélikus népiskolák V. és VI. osztálya számára. Győr 1942.
ELSŐ RÉSZ - Egyetemes Egyháztörténet - IV. Az evangélikus egyház belső élete
43 hanem képeket használ. Legalább 4000 jelet kell ismernie annak, aki egy kicsit is olvasni és írni akar kínaiul. Évek kemény munkájaként készültek el a bibliafordítások. Ezt tekintették a miszszionáriusok egyik legelső feladatuknak. Isten igéjének kézbeadása után énekeskönyvet, a Kis Káté fordítását, tankönyveket adtak ki a nép nyelvén. Sok szenvedést okoz a misszionáriusoknak az idegen éghajlat. A forró égöv alatt a forróság, a láz és különféle ismeretlen betegségek teszik próbára a fehér ember szervezetét. E mellett a bennszülöttek gyűlölködése életveszélyessé teszi szolgálatukatSokszor pecsételte meg mártírvér a misszionáriusok bizonyságtételét. Kínában és Japánban hosszú ideig halálbüntetés várt a keresztyénekre. A misszionáriusok csak titokban, pincékbe rejtőzve hódíthattak lelkeket Krisztusnak. Sokszor évtizedekig nem mutatkozott eredmény. Az első kínai misszionáriusnak 25 év után halála napján csupán 10 főből álló kínai gyülekezet volt munkája gyümölcse. De az Isten mindenütt gazdagon megáldotta a külmisszió vérrel és verítékkel végzett magvetését. A kicsi kezdetből hatalmas folytatás bontakozott ki. Észak-Amerika négerei között végzett missziói munka befejeződött és végeredménye 9 millió keresztyén. Az eszkimók megtérítése is végetért már. Befejezéshez közeledik az indiánok misszionálása is. Afrikában a protestáns missziói munka eredménye 5 millió keresztyén. Ausztráliában és a környező szigetvilágban 2 millió 300 ezer protestáns benszülött él. Indiában 2 millió 600 ezer, Kínában 800 ezer, Japánban és Koreában 500 ezer a protestáns keresztyének száma. Végeredményben az utolsó másfélszáz év alatt a kt.lmisszió gyümölcse 13 millió protestáns keresztyén. Mindenütt mohón nyúlnak a biblia után s egyre több biblia fogy el. A pogánykeresztyén gyülekezetek gondozására egyre több benszülött lelkész és gyülekezeti munkás áll be. Hatalmas keresztyén egyéniségeket is mutat fel a misszió története. A hindu Szadhu Sundar Singh, vagy a japán Kagawa hite, keresztyén élete és bizonyságtevő munkája csodálattal tölthet el bennünket. Mégis hatalmas elvégzendő munka áll még a külmisszió előtt. Sok pogány területet nem érinthetett meg az evangélium.