Urbán Ernő: Krisztus keresztje. Budapest–Sopron 1941.

még pedig olyasvalamit, amivel bűnös létedre sem tartozol". M ) Ez a „többlet", ez a „kárpótlás" ékesen szóló bizonysága, hogy milyen személyes jellegű Anselmus gondolkozása. A tárgyak világában lehetséges az egyszerű kijavítás, de a megromlott személyes viszonyt és közösséget nem lehet egyszerűen újra felvenni és folytatni, mintha semmi sem zavarta volna meg. Erre a „többre" van szükség, hogy újra közösség támadhasson. És ez sohasem lesz ugyanolyan, mint azelőtt volt, hanem vagy gyöngébb lesz, vagy ha a „többlet", a sértésnél, a közösség­bontó oknál nagyobb szeretet van jelen, erősebb és mélyebb. 70 ) Az elégtétel harmadik vonására kerül most a sor. A leg­kisebb bűn is végtelen. 71 ) A teremtett, sőt az összes elgondol­ható világ együttvéve sem elég értékes, hogy a bűnért elég­tételként szolgáljon, hiszen az egész világért sem lenne sza­bad, a legkisebb bűnt sem, elkövetnünk Isten akarata ellen. 72 ) Világos tehát, hogy az összes bűnökért való elégtétel végtele­nül felülmúlja az egész világmindenséget. Az elégtétel végső, legfontosabb jellemzője tehát az, hogy a bűnért Istennek valami olyan nagyot kell adni, ami nagyobb minden­es) aliquid malus. I, 21. Sch. 33, 37. I, 22. Sch. 34, 5. *0) Ha nem bizonyítható is a germán tételes jogrend közvetlen, •egyenes befolyása, — Kahler M. feltevése, — a germán jogérzék némi hatását Heinrichs L. is elismeri. (Die Genugtuungstheorie des hl. Anselms. 72. és 78. 1.) E szerint ez a „többlet" személyes vonatkozású: a tisztelet és megbecsülés, a személyes sérelem jóvátételének a kifeje­zése. Ennyiben emlékeztet kissé, távolról, halványan a germánok szemé­lyes kárpótlására, a kár megtérítésén felül adott „Geldbusse"-re. 71) Itt is megkülönböztetést tesz Aquinoi Tamás. A teremt­mény cselekvése, így bűne sem lehet végtelen, Viszont „valami végte­len" van a bűnben, mert Isten ellen irányul. Summa theol. II, 17. Qu. 87. art. 4. 72) Quid, si necesse esset, aut totum mundum et, quidquid deus non €st, perire et in nihilum redigi, aut te facere tam parvam rem (sicuti •est unus aspectus) contra voluntatem dei? Boso: Cum considero actio­nem ipsam. levissimum quiddam videó esse, sed cum intueor, quid sit contra voluntatem dei, gravissimum et nxdli damno comparabile intel­ligo. I, 21. Sch. 33, 20. Fateri me necesse est, quia pro conservanda tota creatura nihil deberem facere contra voluntatem dei... si infinito numero multiplicarentur et similiter mihi obtenderentur, idipsum res­ponderem. ib.

Next

/
Oldalképek
Tartalom