Urbán Ernő: Krisztus keresztje. Budapest–Sopron 1941.
meg ezért Anselmus és nem háborodik fel semilyen kételyen, hiszen önnön szívében végigtusakodta már a hit és az értelem minden összeütközését, de a kegyelem szétrobbantotta nála a hit és értelem ellentmondásának látszatát. Ezért bízik abban, hogy ugyanezt meg akarja tenni mások életében is. Minden kérdés, amellyel a hitetlenek előhozakodnak, ismerős a hívőnek. Hiszen régóta foglalkoztatják őt a mélyebb megismerés keresése közben. Van azután egy mélyebben rejlő oka is ennek az összetartozásnak: a hívőnek éppen úgy folyton-folyvást kapnia kell hitet, mint a hitetlennek. Az pedig, hogy valaki első ízben vagy már ismételten kapja a hitet, Isten szemében nem jelent valami nagy különbséget. A bizonyságtevő azonosulásnak ékesszóló példája maga Boso. Kettős szerep jut neki osztályrészül: a kételkedők szószólója, aki szóvá tesz minden nehézséget, minden kételyt és ellenvetést; ugyanakkor egyúttal az egyházi tekintély képviselője, őrálló és ellenőrző, aki gondosan ügyel arra, hogy egyetlen gondolat se ellenkezzék a Szentírással 98 ) Az egyház és a világ összetartoznak akkor, amikor az igazság előtt állnak. Egyikük sém rendelkezhetik az igazsággal, egyikük sem. birtokolhatja. Mindketten arra szorulnak reá, hogy kapjanak kegyelmet. Ez a központja Anselmus theológiájának; e körül forog minden gondolata; ide vezet minden fonál: az igazság maga az élő Isten, aki az egyszer megtörtént kinyilatkoztatását kegyelméből ma is megeleveníti. Isten az egész világhoz szól és Isten az egész világgal cselekszik igéjében és igéje által. Azért gyűjti éppen össze az egyházat, hogy ezt az igéjét szolgálja. A theológusok megbízása egyenesen az, hogy az egyházat az ige szolgálatában segítse és támogassa. A theológia szolgálatához tartozik ezután ez a bizonyságtevő „bizonyítás" is. Segítséget nyújt a keresőknek és megkeményedett, értelmükben felfuvalkodott szíveket össze98) Quoniam accipis in hac quaestione personam eorum, qui eredére nihil volunt nisi praemonstrata ratione I, 10. Sch. 17, 32. quorum vice loqueris I, 24. Sch. 37, 30. Pátere igitur, ut verbis utar infidelium. Et si quid responderis, cui auctoritas obsistere sacra videatur, liceat illám mihi obtendere, quatenus, quomodo non obsistat, aperias, I, 3. Sch. 7, 17.
