Urbán Ernő: Krisztus keresztje. Budapest–Sopron 1941.

BEVEZETÉS. Ennek a tanulmánynak tárgya Canterbury-i Anselmus tanítása Jézus Krisztus kiengesztelő-haláláról. Ez a tanítás a XI. és XII. század fordulóján hangzik fel és eleinte csak alig néhány normann és brit bencés szerzetes figyel reá. Ezek a kevesek azonban egyik másolatot a másik után készítik. A kézíratok azután szerteviszik a kolostorokba ezt a bizonyságtevést. Onnan terjed tovább, hogy egyre szélesebb rétegekig eljusson és egyre több ember szívében keltsen Örvendező és hálás visszhangot. Maga a mester messze kimagaslik korából. A hippói püspök, Augustinus hatalmas alakja sem takarhatja el a bec-i apát, majd canterbury-i érsek, személyiségének nagyságát. A nagy afrikai egyházi atya és Luther között Anselmus az igazság leghívebb tanúja. Isten iránt való hálátlanság, ha csupán tudomásul vesszük és számontartjuk keresztyén multunk nagyjait — a Szentlélek választott eszközeit —, de nem igyekszünk őket közelebbről megismerni. Személyiségénél is jelentősebb azonban bizonyságtevő tanítása, amely a keresztyén egyház egyik hatalmas, Krisztusról szóló prédikációja. Nemcsak a középkori skolasztika, hanem a reformáció és a protestáns orthodoxia is hatása alá kerül. Befolyása erősen érezhető a XVIII. század nagy angol-szász ébredéseitől kezdve majd minden evangéliumi ébredési mozgalomban. Az egyház hitvallásos tanítói is, több-kevesebb önállósággal és eltéréssel, az ő tanítványai. Anselmus tanításának jellegzetes kifejezései — Krisztus érdeme", ,,az Isten-ember elégtétele",