Szilády Jenő: A magyarországi tót protestáns egyházi irodalom 1517-1711. Budapest 1939.

XVII. SZÁZAD. - Befejezés

sem terjeszkedtek, az új tót nemzedék írói pedig még csak a megismerés kezdeténél tartanak. Emiatt még felvidéki és csehországi tanulmányaim során is úgyszólván magamra maradtam. Útmutatást, ötleteket vagy figyelmeztetést a tót irodalom szaktudósaitól nem kaphattam, hiszen ők maguk sem ismerik a XVI—XVII-ik századok irodalmi problémáinak tárgyait, magukat a könyveket. Mentségükre szolgáljon az, ami nekem előnyt jelentett, hogy a régi tót irodalom könyveinek és kéziratainak majdnem 90<>/o-a a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában van. Értekezésemben a legbehatóbban a tót irodalom kimagasló alakjának, Tranovsky Györgynek művével, a Cithara Sanctorum-mal foglalkoztam. Tettem ezt elsősorban természetesen a tárgy kitűnő érdeménél fogva — hiszen a Cithara hatásától a római katholikusok sem tudták magukat függetleníteni, s több éneket vettek át belőle a Cantus Catholici-ba is — de tettem azért is, mert a Cithara kiadásának 300-ik jubileumi esztendeje alkalmából Vietórisz József fordításában magyar nyelven is megjelent, s így keletkezésének és fejlődésének körülményeivel, valamint theológiai szempontból való bírálatával foglalkozni elengedhetetlenül szükséges volt. Végül még csak annyit jegyzek meg, hogy az evangélikus egyháznak nemzetiség szerint Magyarországon három tagozódása volt és van: magyar, német és tóti. Ezek irodalma hazánkban nemcsak a közös forrásból merített, hanem egymásra is hatott. A hármuk közötti kulturális kapcsolatok megvilágítása igen hálás feladata lesz a jövendő történetírójának. Ehhez én, legalább kezdetnek, a magyar-tót kulturális kölcsönhatások megvilágításával igyekeztem némi építőanyagot nyújtani. Kétségtelen ugyanis, hogy az eddigi tót irodalomtörténészek nemcsak hézagosan tárgyalják a tót irodalmat, hanem egyoldalú lag fogják fel és csak tót szempontból alkotnak ítéleteket. Magyar hatásról tudni sem akarnak. Láttuk ezt pl. a nagyhatású Pázmány-korszak egyoldalú tót megítélésé-