Szilády Jenő: A magyarországi tót protestáns egyházi irodalom 1517-1711. Budapest 1939.
XVI. SZÁZAD. - 1. Az irodalom nyelve
szertartásainak nyelve tiszta közép-tót nyelvjárású, s így egyenest a mai irodalmi nyelv első jelensége. Utóbbi művében azonban már elfelejti ezt az ítéletét. Ami pedig Vicéknek a Kalauzra vonatkozó állítását illeti, az igazság az, hogy ezt nem 1791-ben fordították le tótra, mert a Kalauznak már 1734-ből való fordítása ismeretes a budapesti egyetemi könyvtár kézirattárában ilyen címmel: »Ku prawde wodyci predchudoe. Na obecnu Slowencinu... ebraceni od gedneho Kneze z Towarizstva«, azaz » a közönséges tót nyelvre forditva«. Tehát ez már szembeállítja az igazi tót nyelvet az addigi csehes irodalmi nyelvvel. Terjedelme 1066 folio lap. De még ez sem az első fordítás, mert csak másolata egy régebbi, kétségtelenül XVII-ik századbeli fordításnak. Ezt belső érvek, archaizmusok bizonyítják és nyilván összefüggésbe hozható azzal az irodalmi mozgalommal, amelyben Pázmány századában a bilingvis katolikus papok számára készült 1648. évi Vocabularium hungarico-slavico-latinum című három nyelvű szótárnak is hatalmas része lehetett. A régebbi tót irodalomtörténetírók mitsem tudtak pl. arról, hogy Pázmánynak egy másik munkáját is tótra fordították, t. i. A' setét haynal csillag-után budoso Luteristák Vezetőjé-t. Ennek címe tótul: »Za tmawu Dennicu blúdícich Lutheranow Woditel, kteri na Cestu napräwuge Wittemberskeg Akademii, skrze Fridricha Balduina na swetlo widané Odpovedi na Kalauza, Péter Pázmán ho pisai Uherskim Gazikom a Nákladom Biskupskeg skoli Roku Pá-na 1775 w Gagri z nowu witlaceného; na Slovenski Gazik prenésl Antonin Benciö, Bratr Menssí Kragu nagswategssého Spasitela« Kézírat, 4°, 424. lap, a ferencesek galgóci könyvtárában. 3 Megállapítható, hogy Skultéty fentemlített állításai nem is őszinték, merthiszen közvetlen az államfordulat után nem is írhatott a tótoknak olyasmit, ami a cseh érdekeknek nem felelt meg. Nemcsak fizikai, s L. Rizner: Bibliográfia Pisomnictva Slovenského. V Turcianskom Svatom Martine. 1934. IV. 10.
