Szilády Jenő: A magyarországi tót protestáns egyházi irodalom 1517-1711. Budapest 1939.
XVII. SZÁZAD. - 3. Az imádságok és elmélkedések irodalma
Isten útjainak erőszakos fürkészése nem ajánlatos, ellenben a theológiai tárgyak kutatása szükséges. Az elmélkedésnek, mely imádsággal vezetendő be, pszichológiai menete a következő: az érzékektől az észhez, az észtől a szívhez s a szívtől az akarathoz. Emellett 11 dolgot ke!3 szem előtt tartani: quaestio, examen cogitationum, electio, ocmmemoratio, consideratio, resolutio, explicatio, discursus, Judicium, confirmatio, illuminatio. E pontoknak kifejtését tartalmazzák a következő fejezetek azzal a figyelmeztetéssel, hogy az elmélkedés Isten akaratában való megnyugvással végződjék. Hall munkájának tartalma nem tett szükségessé olyan változtatásokat, amilyeneket a fordítók Bayly művénél eszközöltek, s így ezt hűségesebb fordításban kapjuk. A második részt ugyancsak németből fordította Comenius, éspedig az említett 1631. évi munka alapján. A cseh fordítás 1633-ban jelent meg. 20 Hazánkban Vokálius trencséni nyomdájában, 1641ben jelent meg a két részből álló Praxis pietatis cseh fordítása. 21 Ebben az I-ső résznek már harmadik kiadása van, a Il-ik résznek pedig második kiadása. 22 E kiadás végén öt, tartalmilag egymástól független toldalékot találunk: 23 I. »Vallasos fohászkodások, azaz rövid verses imádságok... az Űr 1641-ik esztendejeben.« Ez a könyvecske kakaskukorékolástól az ágybafekvésig, sőt az álomból való felébredésig, a nap minden szakára és számbavehető eseményére vonatkozó három-, négysoros verses imádságokat tartalmaz. A szerző ügyesen teremt hasonlatot a nap és az igazságosság, a víz és Krisztus vérének tisztító ereje, a ruha és Krisztus bűneinket fedező 20 Ez állapítható meg a Praxis p. 1641. évi harmadik kiadása H-ik részének címlapjáról, ahol 1663. év álL « RMK. II. 483. 22 Az első rész hazánkban mégegyszer megjelent cseh nyelven: »Nyomatott Lőcsén Brewer Sámuelnél az Űr M.D.C.LXXIVik esztendejében.* Szabó RMK.-a nem ismeri. Lásd: Sztripszky« Adalékok (kézírat) 2623. sz. 23 RMK. II. 581.