Schulek Tibor: Bornemisza Péter 1535–1584. A XVI. századi magyar művelődés és lelkiség történetéből. Sopron–Budapest–Győr 1939. (A Keresztyén Igazság könyvtára)

I I . R É S Z . - VIII. IGEHIRDETŐ.

VIII. IGEHIRDETŐ. endkívüli, talán páratlan jelenség, hogy mindaz, amit eddig Bornemisza Péter mozgalmas életéből és gigászi munkásságából, korszemléletéből előttünk kibontakozott, elenyészően csekély kivétellel prédikációiból volt kihámozható. Hiszen kátéján, énekeskönyvén és három levelén kívül tőle semmilyen, róla pedig csak igen gyér és szűkbeszédű egyéb emlékek maradtak. Már pusztán ez a különleges körülmény is indokolttá teszi igehirdetésével való külön foglalkozásunkat. De prédikációi tiszta homiletikai és exegetikai szempontból is megérdemelnék a behatóbb vizsgálatot. Tan, hit, élet egysége. Terjedelmes fejezetben láttuk fentebb Bornemisza theológiai tanításának főbb megnyilatkozásait. Kitűnhetett abból erős dogmatikus érdekeltsége, amely egyébként a reformáció korára általában is rendkívül jellemző. A megtisztított tan fundamentumait és részletvonatkozásait a hívők közkincsévé tenni aggodalmas igyekezete volt minden igehirdetőnek. Hogy ez idővel az orthodoxia száraz és élettelen neoskolasztikájához vezetett, az könnyen elképzelhető. E jelenséggel Magyarországon is gyakran találkozunk, éspedig nemcsak a XVII. században. Bornemiszát azonban megóvja ettől személyes hitének páratlan dinamikája és, ami evvel szorosan összefügg, tudatos életközelsége. Utóbbit láthattuk mind a Pásztor című fejezetben, amely a keresztyénségnek, vagyis a Krisztus Egyházának földi gondjait mutatta be, mind pedig a Tanú című fejezetben, amely igazolja, hogy Bornemisza hitvilága nem valami holdkóros túlvilági rajongás, hanem benne áll mindkét lábával ebben a világban, közelebb-