Schulek Tibor: Bornemisza Péter 1535–1584. A XVI. századi magyar művelődés és lelkiség történetéből. Sopron–Budapest–Győr 1939. (A Keresztyén Igazság könyvtára)

I . R É S Z . - I. DIÁK.

DIÁK. Származás, ifjúság. ornemisza Péter származását egyelőre átha­tolhatatlannak látszó homály borítja. A XVI. században található számos Bornemisza-csa­lád egyikével sem sikerült eddig szorosabb kapcsolatba hozni. 1 Még abban sem vagyunk egészen bizonyosak, vájjon nemesi szárma­zású-e, (régi életrajz-írói szerették egyenest főrangú ivadéknak mondani,) 2 vagy pedig egyszerű polgári csa­lád sarja. Önmagát „pesí/7i"-nek mondja, (P. I. 6.1.) diákkori művé­nek, a nevezetes Elektrának címlapján meg éppen Pesti Bor­nemisza Péternek, ami jelentheti pusztán a pesti származást, de jelentheti az akkor csakugyan élő Pesti Bornemisza nemesi családhoz való tartozását is. Hogy egy feljegyzés szerint nyilatkozatát pecsétjével is megerősíti, 3 nem olyan jelentős e kérdés megvilágításánál, mint az a körülmény, hogy később állandóan főúri körökben látjuk, országgyűléseken vesz részt, főleg pedig, hogy feleségei közül (három halt el mellőle az évek folyamán) legalább is kettő előkelő származású. 4 1 A század közepén pl. nem kevesebb mint hét Bornemisza Jánost ismerünk, akik majd mind katonák voltak. (Takáts S.: A török hódoltság korából. (Rajzok IV.) Bp. 1928, 348. 1.) - L. a Függelékben: Bornemisza irodalom. " Perneszi András választétele. Nagyszombat 1579, 17. 1. 4 Több esztendős levéltári kutatásaim ebben a vonatkozásban sajnos szinte teljesen meddők maradtak. Legjelentősebb nyom Bornemiszának az a kijelentése, hogy Márkusfalvi Máriássy Pált sógorának nevezi (Foliopost. Előszó iij.) és özvegyének, Gyótai Erzsébetnek fennmaradt három levele Máriássy Pálhoz és annak fiához, Ferenchez. (Schulek T.: ösmeretlen Bornemisza-levelek. Prot. Szemle 1937, 52. s köv. 1.). A Máriássy-Bornemisza-sógorság csakugyan kimutatható, és pedig kétszeresen: Máriássy László fia István (t 1516. ápr. 30.) gyermekei

Next

/
Oldalképek
Tartalom