Schulek Tibor: Bornemisza Péter 1535–1584. A XVI. századi magyar művelődés és lelkiség történetéből. Sopron–Budapest–Győr 1939. (A Keresztyén Igazság könyvtára)

FÜGGELÉK, - VI. A BORNEMISZA-IRODALOM

nem fő-, hanem viceispánok. — Halála időpontjának meghatározásában nem fogadhattam el érveit, özvegyének általam feltalált, 1585 február 15-én kelt levele a kérdést végleg eldönti. — Hogy nem Mantsovit végezte Mosóczy Zakariás hagyatékának felbecsülését, annak okául sokkal inkább gondolhatunk felekezeti szempontokra, mint arra, hogy akkor már elhagyta volna Galgócot. TÚRÓCZI-TROSTLER JÓZSEF: A magyar nyelv felfedezése. Budapest, 1933., 80—84. 1. A Magyar Elektra keletkezését kutatva Beatus Rhenanusnak, Tanner Györgynek és Vittemberg-strassburgi hatásoknak a lehetőségét mérlegeli. Igen elfogadható az, amit a humanizált protestantizmusról mond: „Itt igazolják elsőízben a keresztyén erkölcs, a dogma nevében Aischylost, Euripidest, Sophoclest... Igaz, hogy ennek a rangemelésnek és igazolásnak súlyos ára van. A reformáció cenzúrája nem tűr szép öncélúságot s a jó erkölcs iskolájává, példatárrá, fabulákká, jeles mondások gyűjteményévé változtatja a tragikus műveit. Ez az egyoldalúan egyezményes felfogás hatja át a Magyar Elektra minden mondatát. Hogy még az érettebb Bornemisza is milyen feltétlen lekötelezettje a protestáns humanizmusnak, errenézve van egy kézzelfogható bizonyítékunk: ördöghitének egyik kiapadhatatlan forrása, az egykorú demonológiai irodalom hatalmas német emléke, a S. Feyerabend-felé Theatrum diabolorum (1569.)". (A Theatrum hatását illetően Túróczi Trostler bizonyára téved.) SZEKFŰ GYULA: Magyar történet III. (és IV.). Budapest, 1935. Ez az összefoglaló, nagyigényű történelmi mű vagy tíz alkalommal emlékezik meg Bornemiszáról. Bánffy Lászlóné Somi Borbála udvarát (270), Csoron András jobbágy-nyúzását (512), Salm Gyuláék kristálynézését, Szerencse Benedekné bájolásait (tévesen Lethenyei Pálnak tulajdonítva azokat), a Babindali házánál történt szellemjárást (533), az ő nyomán mondja el. Idézi poétikus leírását a kikeletnek (277) (amit már Rupp is közölt) és jellegzetes felfogását a fejedelmi tiszt isteni rendeléséről (255— 256.) Megemlékezik "patrónusával támadt konfliktusáról az ördögi Kísérletek miatt (259) és az 1659-i országgyűlési szerepéről (358). Utóbbit hibásan torzítja, mondván: „... még az olyan tekintélyes embert is, aminő Bornemisza Péter volt, Miksa egyszerűen kiutasított." Legérdekesebb nyilatkozata róla, amikor Pázmány Péterről, mint új típusról elmélkedve, a XVI. század kultúrembere típusának Heltai Gáspárt és Bornemisza Pétert mondja. (IV. 113.) E méltatás ellenére is érzik, hogy Szekfűnek quantité negligeable a protestantizmuson belüli differenciálódás. Egy helyen „már inkább a kálvinizmushoz hajlik" (255), néhány lappal arrébb viszont „nagy kálvini reformátor" (262). — De az erasmista Schwendi Lázár is lutheránus ő szerinte (262), Sibolti Demeter kálvinista (356), Huszár Gál (nála ismételten is Pál) „nyughatatlan hitvitázó író" (279.)