Schulek Tibor: Bornemisza Péter 1535–1584. A XVI. századi magyar művelődés és lelkiség történetéből. Sopron–Budapest–Győr 1939. (A Keresztyén Igazság könyvtára)

FÜGGELÉK, - V. SZEMELVÉNYEK. - a) Életrajzaihoz.

rajába és egyéb rejtek helyekre, níha még az kemenceis jutott eszébe, de mindezeket eszébe vette, hogy ördögi gonoszság rajta. Mert felesége fő nemzet, tisztes ember és maga is tisztességbeli volt. De az Isten az ő feleségének annyi eszet, értelmet, okosságot adott, hogy felül haladta vigyázassál, maga bírásával, jó tanáccsal az bölcs f ír fiat, ki urát nem utálta meg érötte, hanem könyörgett az Ür Istennek mellette és csudaképpen meg tartatott. Az fírfiúis mikor eszébe vötte és meg ismerte magát, ő maga pökte undokságát és fohászkodván csudálta dolgát. (Post. IV. 895b 1.) Nehézségek. Kérdés. De mondanád, mi az oka, hogy némely ember éjjel nappal bőjtöléssel egyetemben imádkozik, hogy az Isten őtet meg oltalmazná minden büntűl, mind az által ugyan el esik sok féle bűnbe, níha kedig nagy cégéres bünbeis? Mint Dávid paráznaságba, némely szegénysége miatt csalárd életbe, ni mely részegségbe, és ki imebbe, ki amabba? Felelet. Lehetetlen az, hogy midőn szíve szerint imádkozik, hogy az imádkozás közt míeihesse az bűnt, kiváltképen az cégéres bűnt. De az ember el tunyul az könyörgésbe és azt akarja, hogy egy vagy két kiáltására Isten őtet nagy könnyen harc és viadal nélkül tartaná; mely kévánság nem lelki, hanem testi kévánság, mely elegy testi gyengéltetéssel. Krisztus Urunk penig az ő híveit arra tanítja, hogy szükség mindenkor imádkozni és azba meg sem kell szűnni, nem kell meg fáradni, sem lankadni. Erre való példa az Mojzes könyörgéseis, a ki míg kezeit fenn tarthatja vala, addig az ő népe vágja vala az ellenséget. De mihent keze el fárad és lankad vala, ottan az ellenség vészen vala győzedelmet az Mojzes népén és azt vágják vala. Továbbá a bőjtölésis és mértékletesség nyilván nem volt azkor benne, mikor a bűn meg győzte őtet a mint Dávid étel után délyest nyugodt és el aludt és ágyba hevert és onnat fel kelvén megyén az ablakra és a meg tunyúlt testtel mihent tekint Betsabéra, ki magát mosogatja vala Dávid házához közel, fel gerjede reá, mert az asszony szépnek tetszik vala. Hozzá hívatá és vétkezik vele, kinek keserves íze holtig szívébe lön. — Mely vétekbe Dávid olykor esék, midőn immár országába uralkodnék és régi háborúiba meg csendesedett volna. De ez vétekvei fel indítá az Istent, hogy Dávidra újonnan holtig való háborút támasztana és így tartaná zabolán az ő délceg és kényes testét. Kiből miis eszünkbe vehetjük, hogy ha mi magunk bírnánk az mi testünkkel, hogy őtet mindenkor Isten parancsolatja szerint hordozhatnánk, tehát Isten nem eresztene zabolát reánk. De miért hogy immár ugyan belénk óth az bűn, egyéb képen soha ő meg nem tartóztathatja magát kényességtűl, hanem csak szüntelen való gonddal, bánattal, munkával, avagy fájdalommal. Az egyik oka, miért Isten az ő híveire több keresztet bocsát, hogy nem mint az istentelenekre, kikre oztán hirtelen való veszedelmet