Schulek Tibor: Bornemisza Péter 1535–1584. A XVI. századi magyar művelődés és lelkiség történetéből. Sopron–Budapest–Győr 1939. (A Keresztyén Igazság könyvtára)
I I . R É S Z . - VII. TANÚ.
De nem vész el általánosságban, hanem tiszta meglátással a múltnak szörnyű konkrét bűneit is felhozza. A mohácsi hadban halíom, hogy erősen kérték azoknak jószágit, az kik az hadba nem jöttek és Íratták az leveleket. Azonba mind királyok, kancelláriusok, mind magok ott vágattak. — Ily esztelenül fut nyálunk ez világi birodalomra, az nagy ostor, had, dög előttünk lévénis. (De az hívek félvén ezek miatt az Istent, annyival inkább ki vágyódjanak innét oda, az hova az mi Urunk Jézus Krisztus fel támadván ment az Atyának dicsőségére.) (Fol. P.DCCVI.) Tisztán látja a jelennek bomlását a kicsinyes patvarokban és összefogó cél-nélküliségben is. Miköztünkis minden vármegye és ország gyűlésben mennyi zajgás vagyon egymás ellen szomszédok és atyafiak közt, kiből sok versengés, gyűlölködés, perpatvar és gyolkosság támad és minden szomszéd falu, városok, tartományok veszekednek, hol határ miatt és hol mi egyéb doíog miatt. (Kibőlis az hívek gondolják meg, hogy eznek a zűrzavaros világnak el kell bomlania és újat kell várnunk, ahol örökké való egyesség és békesség leszen.) (Fol.P.DCCVI.) Az ilyen bűnök mellett nem is csodálkozik már azon, hogy a jelen helyzet teljesen kétségbeejtő: Magyar országnak mintha egy királya sem volna, oly szuny nyadozva viselnek gondot reá. Római császár sem él, sem hal, oly beteges; ki nem hogy ily nagy császárságot ő maga eszétül bírhatna, de sem eszével, sem nyelvével, sem kezével nem bír sokszor nagy betegsége miatt, mégis íme csak reá tátották szájokat sok fejedelmek, bölcsek, sok erősek, hatalmasok. (Fol.P. CCCCXLV.) 1 Óh, ki sok ezer példáink vadnak erről Magyar országbais: sok kevély, hamis, dúló, fosztó urak, katonák, hová lettek sok várokba, kastélyokba, házakba, kalastromokba, káptalanságokban; — friss paloták mint jártak, hol latrok, pogányok, hol vadak, madarak, baglyok huhogatnak. (Fol.P.CCCCCXCIII(I).) A Mátyás király dicsősége emlékeit még mintegy vérében 1 Ha nem 7 évvel később jelennek meg e sorok, méltán azt hihetnők, hogy ezek képezték volna a Prágában annyira számontartott felségsértést a vérbajában időnként tehetetlenné váló Rudolffal szemben. — Bornemiszát tehát a semptei ítélet egyáltalán nem félemlítette meg!
