Schulek Tibor: Bornemisza Péter 1535–1584. A XVI. századi magyar művelődés és lelkiség történetéből. Sopron–Budapest–Győr 1939. (A Keresztyén Igazság könyvtára)

I I . R É S Z . - VII. TANÚ.

a dicső múltnak legragyogóbb alakja, akihez hol komoly, hol anekdótázó formában egyre visszatér. Az mi nemzetünk közt Hunyadi János és fia Mattias király voltak jeles hadakozók, kiket az Ür Isten ornált volt heroicis virtutibus. (P.V.427.) Mátyás király idejébe szebben bíratott Magyar ország, hogy nem mint Lajos király idejében, avagy török basák idejében (de mind az által a sok zűr zavar köztis meg maradott valami kicsiny része az fejedelmi tisztnek). (P. IV. 440.) Másutt meg Galeottóból idéz történetkéket a nagy király életéből. Mint gyógyít heti koplalással egy falánkot, (P. IV. 768.) miként hoz bibliai találós kérdéssel zavarba egy felfuvalkodott barátot, (P. IV. 850b.) mi panasza volt a papság ellen, (P. IV. 869b.) miért nem szerette a csukamájat. (Fol.P. CCLX.) Megemlékezik Corvin Jánosról, kit kincseiből megfosztottak az urak. (Fol.P.CCCCCXLVII.) //. Ulászlót jellemzően emlegeti a lentitas példájaként: Csak meg sem mozdul semmi latorságon, semmi káron, mint amaz király, ki csak azt monda Dobse, mikor el veszett jószága. (P.V. aaij.) Példázódik a rendi szemléletnek megfelelően Dózsa Györgygyei is, midőn a büntetésnek megbocsájfásáról elmélkedik. Csak ez világonis, midőn valaki királyát és annak feleségit. gyermekit meg akarná ölni, avagy el árulni, avagy országot veszteni, magát latrokkal királlyá emeltetni, és az ki nem uralná, nyársolná, mint Székely György az keresztes hadkort. Nemde azont érdemlené-e, amint őtet kínozták tüzes vas koronával és elevenen sütve, nemde érdemlené-e, hogy haraptatnák testét az ő lator szolgáival? Avagy akármi egyéb nagyobb latorságot midőn valaki míelne és érötte igen nagy kínzásokat érdemelne. Ez ha olyan királyra találkoznék, aki az törvény után mindenbe meg kegyelmezne és minden kínzást meg bocsajtana, — ez meg bocsa jtást ki ne csudálná? (P.V.lijb.) //. Lajost is említi, mint akit köztünk régen csecsszopó korába koronáztak meg, és csak reménség alatt tengette maga ótalmát az ország. (Ha Isten csudaképpen nem viselné ez világ gondját, emberi gondviselésből hova lenne!) (Fol.P.CCCCXLIV.) Az ezután következő nemzeti katasztrófáról megrendítő szavai vannak, amelyek gyakran és változatosan fakadnak fel szívéből,