Schulek Tibor: Bornemisza Péter 1535–1584. A XVI. századi magyar művelődés és lelkiség történetéből. Sopron–Budapest–Győr 1939. (A Keresztyén Igazság könyvtára)
I I . R É S Z . - VII. TANÚ.
És öszve gyűlvén az szomszédságva! és háza népével imádkozott érötte és ő veleis mondatta erővelis. Végre az asszony hol szólni kezdett, hol megent az szólt ki belőle, és meg ismerték, mikor az ördög szólt. Elis ragadták volna níha az asszonyi és kezét kérték, de fel kiáltott az aszszony és ismét imádkoztak érötte. Egy níhány napra mond az asszony: Látom az Atya Istent és az ő meg feszült szerelmes Fiát és az szenteket és az ördögöket és íme az Fiú kezét nyújtja. És azba meg könynyebbeszik az asszony és sok képpen hálát ád az Istennek jó tettéről. És mond: Most bizonnyal értem, hogy nem az szentek érdeme, hanem csak az Jézus Krisztusé segíti az bűnös embert, mert csak ő nyújtja nekem az ő kezét. És meg beszéli régi gonosz életét, bujaságát, bálványozásai és bájolását. És nem akart el távozni az prédikátor házátúl, hanem éjjel-nappal tanult és imádkozott. És midőn egy péntek nap az prédikátor sodort ennék, kérés nélkül hozzá nyúl; és mond neki az prédikátor: Ne ödd, ha ismered, hogy szívednek nehézségére vagyon. Ő kedig mond: Ez előtt sok sodort kévántam meg szenteltetni az kokonya között, kiket nem szenteltettem, hanem ördögvei csúfoltattam meg. És azt nagy bolond ájtatosságval öttem. Immár most értem, hogy az Ür mindent meg szentelt és minden tiszta azoknak, kit vérével meg tisztított és azba bízik; az tisztátalannak kedig és ördög tagjának minden tisztátalan. Ezből mikor űzék az ördögöt, sok régi hívséget számlálta elő az öidög, az kikbe neki szolgált, és fenyegette, hogy nem ereszti senki kezébe, mert egyszer neki adta magát. Níha hízelkedő szóval szól, hogy nem hinne más Krisztusba, mert ő volna az Krisztus. Mikor hazudtatták és az mondták, hogy őket meg törte az Ür Krisztus, azt felelte, meg törte volt, de ismeg erőt veszek. És nosza, kísírtse, ha gondolok veled. De hova inkább álnokoskodott és csacsogott, annyival nagyobb merészséget vöttek az hívek ellene és ájtatosban imádkoztak az nyomorult emberért, kit Isten meg szabadítván sokan inkább épültek az Ürnak Igéjéből. Mjdön meg gyógyult az asszony, kérdezték, ha ő szólt-é? Azt felelte, hogy níha mind fülét, nyelvét meg tartotta és nem hadta szólni. És sokat nem hallott azba, az mit belőle mondott. Azután én meg hagyám, hogy énnekem írná meg az prédikátor, az ördög nevébe minemű imádságval míelte az bájolást, kit ő vélt, hogy Isten nevébe míelt. Kiket nagy anyjátúl és egy mise mondó paptűi tanult volt j lm nyolcat elő számlálok bennek. (P. IV. 803b.) Bornemisza azután a magyar folklóré nagy nyereségére nyolcat előszámlál benne. 1 Ezeket azért írtam, hogy értsed, mi legyen az bájolás, és azon igékből vödd eszedbe, hogy ördög találványa, mely ördögét az írás hazugnak és gyolkosnak mond. íme ezekis merő 1 Megtalálhatók több kiadványban: Barna Ferdinánd: A finn költészetről. Pest 1873, 90 sköv. 1., Thúry Etele: Ethnographia XXIV. 1913, 197 sköv. 1., Horváth Cyrill: Régi Magy. Költők Tára I. 2 436 sköv. 1., Bolg.b Ágnes: Magyar bájoló imádságok a XV. és XVI. sz.-ból. Bp. 1934, 23 sköv. 1.
