Schulek Tibor: Bornemisza Péter 1535–1584. A XVI. századi magyar művelődés és lelkiség történetéből. Sopron–Budapest–Győr 1939. (A Keresztyén Igazság könyvtára)
I . R É S Z . - IV. SZORONGATOTT.
szóltak ebédig, de étel után akarván magoknak kis szabadságot venni játékra, tréfára, részegségre, — hogy ismerek, hogy én őket az miatt meg jegyezném, ők kerülő szóval kezdenek csúfolni Krisztus Urunknak imez mondásával: Ti vattok a földnek savai és világi. (Fol.P.CCCCXXV.) Más helyen még világosabban kitűnik, hogy feddhetetlen élettartása miatt gyakran megszólták: Nekik nevetik az istenes életűket: Te vagy-e a földnek sava, világa, te akarsz-e szentebb lenni másnál; mely féle csúfolók miatt csak énis sokat szenvedtem. Mikor valamely Isten félő kéri felebarátját, imádkozzál éröttem, mond a csúfoló: igyál én éröttem. De ezek sok száz félék. (P.V.619b.) Azonban ezt se panaszképpen mondja, mert az Ür Krisztus vígasztal bennünket, hogy az ő terhe könnyű s az ő igája gyönyörűséges volna, mert az ő Szent Lelke meg éreztetné velünk, hogy mindenek jókra valók volnának: alázatosságunkra, isteni félelmünkre, gyakrabban való könyörgésünkre, jámbor életünkre, Istennek és felebarátunknak szerelmére, sőt még az halális csak utunk lenne az örök életre, azért, hogy mind azokon győzedelmet vennénk az mi Urunk Jézus Krisztus által; karaján pedig bizonyságtevően megjegyzi, hogy bizonnyal kóstolva tudom ezt énis. (Fol.P.LVb.) Már eddigi élete is tanú rá, de az alább következő események még fokozottabban igazolják, hogy a szenvedést Isten különös áldásának tartotta. Amit 1574-ben leírt, az a következő években pohárcsordulásig sorsa lőn neki: Bódok azért azok, kik ifjúságoktól fogva az Úrnak igájához szoktak és hol betegséggel, fogsággal, kárvallással és röttentő hírrel ostoroztatnak. (P. II. 285.1.) Kísértetek. Már 1564-ben az volt az egyik vádpont ellene, hogy házas. Felesége 1573-ban Poltári Soós János zólyomi alispán testvére, ez azonban egy-két év múlva meghalt, mert már 1575. évi könyvében keservesen így panaszkodik: Sokszor voltak én rajtamis oly nagy kísírtetek, azaz bűnre való izgatások feleségemnek halála után, hogy úgy tetütt, mintha sem imádsággal, sem éjjel-nappal való tanulással és semmi röttentő avagy bíztató írással soha semmiképpen meg nem meneködném az bűntűi: kikbe sírva panaszkodtam sok szép
