Kovács Sándor: Luther szobra. Budapest 1938.

7 Az ő budapesti magyal' szobra nem leket egy németországi vagy más külföldi szobor iialváuy mása. Hozzánk is van izenete, de más hangon szól, mint saját nemzetéhez. Mi máskép halljuk az ö tanítását, mint a németség, mely az ö korában is egységes nemzet volt egységes birodalomban, amelynek földjét idegen, hódító ellenség nem pusztította. Mi akkor is, mint most, feldarabolt ország, részekre szaggatott nemzet voltunk, szinte a, reménytelenség sivár sivatagára vétve. Wittenberg, Luther egyeteme felől hangzott felénk az első bíztató szó, Farkas András és más énekeseink lantján át: dolgozz és higyj, a te hited megtart tégedet. Az ő alakját újra be kell ágyazni a magyar nemzeti törekvésekbe, függetlenségünk, feltmadásunk, a területi épség nagy ábrándjába. A hőst vegyék körül, mint élő sövény, magyar tanítványai, akik már származásukkal hirdetik a magyar haza egységét: az iskola-alapító és hitvallásszerző bártfai Stockei Lénárd, a bibliafordító Erdősi Sylvester János (Szinyérváralja, jSzaitmár), a zsoltáros Sztár ay Mihály (Baranya, Somogy), Dévai Bíró Mátyás, a Magyar Luther, (Déva, Erdély), a humanista szellemű Hontems János (Brassó). — És forduljon e szobor Nyugat felé tiltakozó .kezével, emlékeztetve hálátlanságára, nagy bűnére, hogy azt a nemzetet döntötték méltatlan rabigába, mely századok hosszú során át ontotta vérét védelmökben, emlékeztetve a, jóvátétel és engesztelés talán keserű, de elengedhetetlen kötelességére. Felbukkant az a gondolat, hogy Luther Jézussal, a Megváltóval együtt jelenjék meg a szobron. Jézus, a Messiás, az egyetlen üdvözítő és közbenjáró, aki a reformátort, mint tanítványt áldja, oktatja és oltalmazza. Ha arra gondolunk, hogy Luther annyira az igéhez és a golgotai áldozathoz, a keresztfához van mintegy odaszegezve lelkében, hogy szinte Jézus sebeiben él, nem szólhatnánk ellene és művészi megoldásra, ábrázolásra is alkalmas. Méltó, hogy művész lélek foglalkozzék vele. Ámde a vallásos érzés, ami vei lelkünk a Golgotát nézi s a keresztfa, elé borulva hódol Isten fia előtt, aki emberré lett értünk, tiltakozik e megoldás ellen. Tiltakoznék maga a reformátor is, nem engedné meg alázatossága, mely Isten fia, áldozatában az isteni kegyelemnek földrehajolását látja. Krisztushitének mélysége egész sor imádságában, énekében elmélkedésében tükrözik. Hite szerint ő maga csak egy sugár a napból, de a sugár nem emelkedhetik a nap, a fényforrás közelébe, csak hite, hálája és alázata szárnyán. Krisztus alakját, akit képben vagy szoborban imádat tárgyául oltárra helyeztünk, akinek szent vacsoráját, mint kegyelmi zálogot vesszük, nem vihetjük az utcák emberforgatagába, a porba, az önzésbe és gyűlöletbe. Krisztus alakjának méltó helye a templom vagy egy muzeum áhítatkeltő terme. Képzeljük el Thorwaldsen nemes Krisztus-alakját utcán, akár kért-