Wiczián Dezső: Luther egyházfogalmának gyakorlati jelentősége (Szentgotthárd, 1934)
azokat a korlátokat, amelyek a lutheri egyházfogalomból következnek. Az egyházfegyelem tulajdonképen csak védekező ellenhatás a belülről fenyegető bomlasztó veszedelemmel szemben, de sokasem lehet ez a tiszta „szentek gyülekezete" megteremtésének módja és eszköze. Az egyházfegyelemnek ilyen kálvini értelmezése a lutheri egyházfogalommal összeegyeztethetetlen. Itt nem a külső és erőszakos rendszabályokkal „szentekké" formált egyének alkotják az egyházat. Ez a hatása egyedül Isten Igéjének lehet, ott és úgy, ahol és ahogy Istennek tetszik. Bizonyos, hogy egy időben Luther előtt is felmerült a tisztán szentekből álló keresztyén gyülekezet utópisztikus eszménye (v. ö. a Deutsche Messe előszavát !). De ugyanakkor kénytelen volt azt is bevallani, hogy ő ezt az „ideális" gyülekezetet megvalósítani nem képes. De azért az élet megszentelésének követelményét fenntartja a keresztyén egyház híveire nézve ; azonban ez sohasem lehet magának az egyháznak elsőleges ismertető jele. Megemlíti ezt a Von den Conciliis und Kirchen című iratában is, ahol az említett hét ismertető jel után mintegy nyolcadikul a Mózes második táblája, vagyis a tízparancsolat második táblája szerint való meg ongea ztelődést hozza fel. De azután hozzá is teszi, hogy mindez nem csalhatatlan jele az egyház meglétének, mert ilyen polgári értelemben vett erkölcsös életre a pogányok is képesek, sőt ebben esetleg felül is múlhatják a keresztyéneket. Azért az egyházi fegyelemnek nem lehet az a célja, hogy ilyen „szenteket", a valóságban sokszor veszedelmes farizeusokat neveljen. Az igazi egyházi fegyelmezés végső eredményben az Ige által végzett misszió. Hiszen itt is áll az, hogy mi nem tudjuk, nem látjuk, vájjon a mi keresztyén embertársunk a „szentek", a hívők közé tartozik-e? Mindaddig, amíg ő nyilvánvalóvá nem teszi ennek az ellenkezőjét, kötelesek vagyunk a szeretet kánonja alapján őt is a szentek közössége tagjának tartani. Luther az egyház ismertető jeleihez számítja végül a „szent keresztet", vagyis a szenvedést, üldöztetést. Ennek teológiai értelmére már fentebb utaltam. De van ennek a gondolatnak igen fontos gyakorlati értelme is. Sokszor hangsúlyozza Luther, hogy az igazi egyház üldözött, kisebbségi egyház, mert a többség mindig ellene van. Ennek a felfogásnak persze Luthernál megvannak a maga történeti korlátai. Azonban maga az a tény, hogy az evangélium egyháza kisebbségben van, megvettetést, üldöztetést szenved, nem szabad, hogy kétségbeejtsen, hanem inkább örömmel kell, hogy eltöltsön. Milyen más lenne a mi egyházi életünk, ha ennek a gondolatnak a mélységes komolyságát és vigasztaló erejét megértenénk s örökös fájdalmas pa*
