Sólyom Jenő: Luther és Magyarország. A reformátor kapcsolata hazánkkal haláláig. Budapest 1933. (A Luther Társaság kiadványai. Új sorozat XII. Luther-tanulmányok II.)
V. A TANÍTVÁNYOK.
got, vagyis nem vette szívére a Zwingli-féle érvek visszautasítását. Míg ha makacs szakramentárius lett volna, akkor nem férhetett volna meg sem Stöckellel, sem a többi, Wittenberghez szító reformátorral. Sajnos, abból a tényből, hogy 1548-ban az eucharistia szentségéről való nézete miatt vád alá került, 247 ) nem lehet felfogásának irányára következtetnünk. 248 ) Valószínű azonban, hogy — akár Luther, akár Zwingli szelleméhez méltatlanul — igen óvatosan nyilatkozott perében, mert maga az esztergomi érsek járt közben, hogy a király a Révay ellen kiadott nyilt parancsot visszavonja, pedig akkor sem tagadta meg rokonszenvét a reformáció munkásaitól és tanításaitól. Luther mindkét levelét s Révay egész magatartását együtt szemlélve még a következőkre is figyelemmel lehetünk. A magyar reformáció egész történetére nézve tanulságos megállapítanunk, hogy aki az úrvacsorai tanításon keresztül akarta elsajátítani az evangéliomi keresztyénséget, az ilyen még akkor is vonakodva, nehezen, vagy semmiképpen sem csatlakozott a lutheri irányú reformációhoz, vagy maradt meg mellette, ha Luther személye iránt, miként Révay Ferenc, mély tisztelettel viseltetett is. Kérdezhetnők, miért nem volt képes maga Luther sem arra, hogy ilyen közvetlen érintkezés módján megnyerjen valakit felfogásának. Figyelembe kell venni, hogy nyilvánvalóan Jézus Krisztus tanításának megértéséhez sem vezethet az út az ő úrvacsorát szerző igéjén keresztül, mert a krisztusi tanítás kapuja ez az ige: térjetek meg. Egészen bizonyosan megtorpan Jézus úrvacsorai rendelésénél az, aki itt kezdi akaratának megismerését. Az pedig, aki a keresztyén egyház hatalmas területű tanításának megismerésére a keresztség-szerző parancs taglalásából indul ki, egyhamar rajongóvá, keresztségismétlővé lesz. Végzetes útra tévedt tehát a XVI. század közepétől kezdve igen sok jeles magyar evangélikus teológus, amikor az úrvacsorai tanítást tette a teológia központi kérdésévé. Annyira függvénye az más, a központhoz közelebb álló kérdésekre vonatkozó állásfoglalásoknak, hogy elszigetelve szükségképpen vált felesleges vitatkozások, tévelygések, a reformációhoz nem tartozó küzdelmek forrásává. Valószínűleg ennek a helyzetnek egyik első jelensége volt, hogy 1538 folyamán egy magyar diák írásban „csodálatos, haszontalan és szükségtelen" kérdéseket tett fel Luthernek. Ezzel kapcsolatban Luther így szólt egy alkalommal: „Oh, vajha megmaradnánk Isten kijelentett aka247 ) ETE 5, ll?k. 248 j Ezért nincs helyén Zoványi, Ref. tört. 280. lapon a „daczára" szó.
