Jánossy Lajos: Az evangélikus liturgia megújhodása történeti és elvi alapon. Budapest 1932.

I. RÉSZ. A liturgia kialakulása és története - 7. §. Az oltári szentség tartalmi gazdagságának jelentősége a liturgia fejlődésére

41 Mindennél hatalmasabban hirdeti az oltári szentségben élő xoivwvía-gondolat liturgikus erejét annak közvetlenül megnyilvánuló hatása: az egész istentiszteleti gyülekezet általános és állandó (minden vasárnapon és ünnepnapon, sőt a hétköznapokon is megújuló) szentséghez-járulása, a tényleges communio. Egyházi közösség, istentiszteleti közösség teljesen azonos a szentség élvezésében megnyilvánuló xoivwvía-val.

11

8) Végül megemlítjük, hogy az apostoli hitvallásnak olyan sokat vitatott tétele, a „communio sanctorum" (xotvwvta TÍÓV áfíwv) ugyancsak az oltári szentség xotvíovía-tartalmának a liturgián keresztül ható, igazi egyházi közösséget alkotó erejéről tesz bizonyságot.

11

4) A xoivwvía TWV A^IIOV (a genitivus neutr.!) az Úr oltárának szent javaiban való részességet jelenti, tehát sacramentalis jelentésben áll: az egyházi xoivoovía objektív alapját és igazi tartalmát hangsúlyozza, kiemelve, hogy az oltári szentségben való közösség teszi az egybegyűjtött népet (congregatio) valóban egyházzá, evangélikus értelemben szentté. így érthető meg az is, hogy az oltári szentség már Augustinus számára — éppen liturgikus xoivtóvta- hatásánál fogva — mindenekelőtt: sacramentum unitatis,

11

5) Az oltári szentség xoivama-tartalmában egyházi életünknek hatalmas ereje szunnyad felhasználatlanul. D) 'Avá^v^aic. Ugyancsak eredeti tartalma az oltári liturgikus életében, A pax-csók a középkor folyamán a celebráns-pap és a diakónus arc-érintésére szorítkozik, végül pedig az ú. n. kánontábla megcsókolásává lesz. 11

3) Az ősi egyházban (a IV. századig) szinte értelmetlenség lett volna az egész gyülekezetnek a szentséghez-járulása nélkül miséről beszélni. Constantinus idejével kezdődik a tiszta keresztyén xotvcovíaliturgikus hanyatlása. Ekkor már akadnak olyan keresztyének, akik nem élnek állandóan a szentséggel, sőt olyanok is, akik évente csak egyszer járulnak az Űr asztalához. Míg rövid pár évvel előbb nemcsak minden vasárnap és ünnepnapon, hanem a hétköznapokon is állandó volt a gyülekezetek általános communiója, addig ettől az időtől fogva egyre többen lesznek, akik az istentiszteletnek vagy csak az első (prédikációs) részén vesznek részt, vagy ha tovább is bennmaradnak, nem élnek a szentséggel. V. ö. Bingham: Origines sive antiquitates ecclesiasticae, VI : 374. és köv.; továbbá Probst i. m. 413. o. és köv, 11

4) L. Kattenbusch: Das apostolische Symbol, II : 931—936. V. ö. Catechismus Maior II. 3 : 47—53; Symb. 456—458; különösen is jelentős a reformátor megelőző fejtegetései után az 52. p.: „Horum me quoque partém et membrum esse constanter credo . . .". 11

5) Lásd Sermo 57; PL. XXXVIII : 389; továbbá Sermo 272; Migne: PL. XXXVIII : 1247. és köv. — A liturgikus megújhodás egyházi jellegének tisztasága szempontjából manapság különösen is aktuális az az igazság, amelyet Augustinus így fejez ki: „Non est autem particeps divinae charitatis, qui hostis est unitatis". Epistola 185. XI : 50; Migne: PL. XXXIII : 815.