Jánossy Lajos: Az evangélikus liturgia megújhodása történeti és elvi alapon. Budapest 1932.
II. RÉSZ. A liturgia lelke és a liturgikus élet természete, szabályai - 14. §. Szimbólum és realitás a liturgiában
184 — a fokozatosság rendjében történik Isten kegyelmi javainak a közlése. A Jézus Krisztus bűnbocsátó kegyelmén alapuló reális életközösségnek mindig újabb és mélységesebb mozzanata nyer a liturgiában hangsúlyozást, amelynek mindig más-más lelki hatás felel meg az istentiszteleti gyülekezet imádságos életében. Ez a folytonosan változó és egyre kiméfyülő lelki folyamat pedig mindig megkeresi a neki megfelelő külső magatartást, a lelki mozgalmasságnak megfelelő mozdulatot is. A liturgia természetfeletti tartalma ebben a vonatkozásban is megteremti a lényegének megfelelő természetes kifejezési formát (mimikát). 54 2) Minden igazi liturgikus szimbolumon bizonyos szent tartózkodás szermérmessége látható, mint engedelmes eszköz örvendő alázattal szolgál az Ige megtestesülésének, láthatóvá levésének. Amint a liturgia isteni realitásának, bensőséges tartalmának a megfelelő kifejezés érdekében nélkülözhetetlenül szüksége van az önmagából kialakított szimbólumokra, éppen úgy kétségtelen az is, hogy a liturgia szimbolum-gazdagságának kizárólagos éltetőereje a liturgia realitása: a Logos jelenvalósága. Ha ez hiányzik, ha őt száműzik, — külsőséggé lesz és elpusztul a liturgikus élet egész gazdagsága. A liturgia szimbólum-gazdagsága nem alapja, hanem virága és gyümölcse az egyháznak, az egyház Istenben való életének. Róma vallási materializmusa és rituális formalizmusa éppen úgy idegen anyaszentegyházunktól, mint a különböző árnyalatú református spiritualizmus, amely történetietlenségével a puritanizmust tette — szimbólumává! — Az tévesen túlbecsüli, abszolút értéknek tekinti a liturgikus élet kifejezési formáit, ez pedig lebecsül és elvet minden liturgikus szimbolumot, elpusztítja magát a liturgiát. Mindegyik a liturgia tartalma ellen vétkezik, (mindegyik megrontja a liturgia lényegét és értelmét. Az egyházat mind a két tévelygéstől megvédi keresztyén evangélikus realizmusa. Az evangélikus liturgiában a (és az öt kísérő orgona vagy zenekar) nemcsak a helyi gyülekezet énekét vezeti és emeli, hanem az egész egyháznak, különösen pedig az ecclesici triumfans-nak képviselője az istentiszteletben. V. ö. Harnack i. m. I : 591. és köv. o.; Schmidt i. m. 121—122. o. 5Í 2) Ilyenek az oltárnál szolgáló pap magatartásában: a lebomlás, térdelés, állás, meghajlás, az ad altare és ad populum fordulás, a kéz imára kulcsolása, kiterjesztése, consecratiónál és áldásnál a kereszt jelének alkalmazása, az elevatio stb., — a gyülekezetnél pedig: a leborulás, térdelés, felállás, a kéz összekulcsolása, meghajlás, stb. — Az egyházi körmenet (processio) vallástétel-jelentőségére nézve v. ö. Mehl i. m. 125. o.
