Fábián Imre: Sántha Károly, a költő pap, 1840-1928. Budapest 1931.
Költemények és énekek - Luther
41 Luther. Törd szét koporsód, szellem-óriás! lm üdvözölve népek költögetnek. Irigy idő sírt hervadt testnek ás — Négy századév nem árta nagy nevednek. A forró árban, amint zúg a hullám, Föld koszorúja s ég csillagja hullván: Rendíthetetlen állsz Te fent a szirten, Zengvén: „Erős várunk nekünk az Isten!'1 Az Isten fénylett rémes éjjelen, Ihlett szívében választott nagyoknak; Az ős teremtő szó hangzók: legyen! S világosság sugári szétragyognak. Hitnek tüzétől megrendül az ég s föld, S új élet árja mindent betölt: Magasztos eszmék készülnek tusára, S a gyötrelemnek küzdés lészen ára. Dong már a harcban wittenbergi vár. Kilencvenötnek súlyos fegyverétől, Európa forr, mintegy szülésre vár, S szegletkövén Sión, e rom felépül. A szent hajdannak ím ég csipkebokra, S jó illat árad, száll az égi boltra Szó zúg viharral, mintha az egekből, Apostolok pünkösdi nyelve zendül. Istennek háza e roppant világ, Oszlopain megindul az Igére; Szent lelkesülés, mint sas, égre hág, S milljók epednek élet friss vizére. Bételve hittel és csodás erővel, A küzdők serge mind nagyobbra nő fel: „Ha a világ mind ördög volna“ -— dallal, Kész szembeszállni a tüzes pokollal.
