Fábián Imre: Sántha Károly, a költő pap, 1840-1928. Budapest 1931.

Költemények és énekek - Édesanyánk

31

E szebb hazán függ a szemed, Lelkednek szárnya bontva már; Megáldod ősi fészkedet,

S készülsz, mint költöző madár. Kedveseim Isten hozzátok, Bevégzém földi utamat;

Bár elmegy a ti ősz anyátok, Áldása végig itt marad!

Anyám, anyám, én jó anyám,

Ki meg nem törsz bú-gond miatt; Dicső éltednek alkonyán Kezed csókolni jött fiad.

Ki karjait áldásra tárja,

Még ott is, az úr éjjelén:

Áldásom a legjobb anyára, Áldásom az ő szent nevén.

Édes anyánk.

Oh anyai hűség — mélyebb a tengernél, Anyai szeretet — magasabb a mennynél, Mind a szerencsében, mind a fájdalomban: Hogy dicsőítselek tégedet dalomban?

Hogyha angyaloknak nyelvén szólanék is. Dalom téged zengve gyenge volna mégis,

Ha ecsetem volna a ragyogó villám,

Akkor is csak halvány árnyékodat írnám.

Ha veszélyben forgott a mi bimbó éltünk Óvó szeretettel ki remegett értünk?

S hogyha mosolygó fény szállott az egünkre, Kinek örömkönnye hullott a fejünkre?

Ki kulcsolta össze imára kezünket?

És ki irányozta az égre szemünket?