Fábián Imre: Sántha Károly, a költő pap, 1840-1928. Budapest 1931.

Életrajz - A munkamezőn

14

roly munkamezeje. Kertje a Sárrétre dűlt, mely szinte udvarába hozta be a virágos rétet, másrészt szinte az Alföld végtelenjébe vezette a költő tekintetét.

Gyülekezetét, munkamezejét, lelkivilágát ebben a környezetben semmi sem zavarta. A nép szorgalmas, emberbecsülő, megelégedett. A község tiszta evangélikus. A költőpapot itt mindenki szeretettel, tisztelettel vette körül. így ez a gyülekezet, a „kis falum“ mindent megadott a költőnek, amire a földön szüksége volt. Nagy igényei nem voltak, békére, harmóniára, nyugalomra vágyott s azt Lőrincen mind megtalálta. Községgel, gyülekezettel, munkatársakkal, barátokkal csodálatos megértésben, éggel-földdel teljes boldog összhangban élte napjait. Ezért töltött el 44 esztendei lelkészi szolgálatából 34-et, tehát életének javát Sárszentlőrincen; ezért írta költeményeinek, különösen pedig énekeinek legnagyobb részét ebben a gyülekezetben. Lőrinci működése költői tevékenysége számára a gazdag termés ideje volt.

Szülőföldjéről és sok — számára kedves helyről —- zengett dalt Sántha Károly lantja, de sohase volt szárnyalóbb, meghatóbb az éneke, mint mikor Sár- szentlőrincet, a „kis falumat“ megénekelte. Ebben az énekében feltárja a szívét és őszintén megmondja, hogy Lőrinc pótolhatatlan hely volt számára. Lőrinc nemcsak elhagyott munkahelyeit tudta pótolni, de még szülőföldjét, a különben feledhetetlen Kecskemétet is. Lőrincet viszont nem tudta pótolni számára a ragyogó főváros: Budapest sem, még annak megkapó budai oldala sem. Mégis elment Lőrincről, a kis falumból, elvitte a „lőrinci otthonból“ mindazokat, akiket szeretett. Elvitte Lőrincről szeretteit, családját, elment maga is, habár lelkét, múzsáját itthagyta is a „lőrinci otthonban“.

Magában véve nem volna semmi rendkívüli abban, ha egy falusi lelkész, aki életének nagyobb részét a világtól távol, egy falu csendjében élte le, öreg