Wiczián Dezső: Luther előadói munkássága (Budapest, 1930)

II. LUTHER ELŐADÁSAIVAL KAPCSOLATOS PRO-BLÉMÁK - 1. Luther írásmagyarázati (exegetikai) módszere

jelenti az eructare," 17 2 A Lélek tehát mindenekelőtt a Szent­írás tartalmának az objektív alapja. Csakhogy a betű szellemének, azaz a betüben „elrej­tett" Léleknek a megismerése, tehát általában a Szentírás helyes értelmének felismerése és magyarázása egy szubjek­tív természetű feltételtől függ: „senki a szellemi írásokban mást meg nem ért, csak ha ugyanaz a szellem van benne is", 1™ vagy pedig objektívebb vonatkozásban: ,,Egyedül a Lélek érti meg az írásokat helyesen és Isten szerint". 1 7* Már ezek az itt idézett részek is tiltakozást foglalnak maglikban Luther gondolatainak a szektárius szpiritualis^ ták értelmében való félremagyarázása ellen. Luther ké­sőbb maga is élesen szembehelyezkedett Karlstadttal és ra­jongó társaival, akik a Léleknek közvetlen birtokában le­vőknek gondolták magukat s akikkel szemben Luther az­után minden félreértést kizáró módon hangsúlyozta, hogy a Szentlélek birtokába csak az Ige útján jutunk. 1" Ennek a gondolatnak az alapvonásai azonban már vi­lágosan, kifejezetten megtalálhatók zsoltárelődásában is. A Lélek 17 6 a betűhöz, vagyis az Igének konkrét, adott for­májához van kötve, másrészt viszont ezt az Igét vagy „be­tűt" a maga valóságos, igazi tartalma szerint csak a Lélek birtokában lehet megérteni. Ezt a látszólagos ellentmon­dást vagy circulus vitiosust Luther valóban csodálatra­méltó éleslátással oldotta fel. Az Ige és Lélek ugyanis any­nyira szorosan összekapcsolódnak, hogy kölcsönhatásban vannak. Vagyis az Ige közvetíti a Lelket, a Lélek viszont képessé tesz az Ige megértésére. Ilyenformán az írás, ép­pen a benne „elrejtett", de eleven és ható Lélek által tanul­mányozóját bensőleg átalakítja, képessé teszi a szellemi megértésre. 17 7 így a héber levél-előadásban az Ige hatását Luther a misztikából eredő gondolattal ugyanúgy jellemzi, mint Krisztus hatását a hívőre: a maga javait közli azzal, aki hittel ragaszkodik hozzá. 17 8 Az Ige, általában a Szentírás szellemi megértésének feltétele tehát elsősorban objektív jellegű és ezt minden­nemű félreértéssel szemben erősen hangsúlyoznunk kell, mert végeredményben a Szentléleknek a helyes értelemre vezető hatása Isten kegyelmi ajándéka, mely az objektív

Next

/
Oldalképek
Tartalom