A Tiszai Ág. Hitv. Ev. Egyházkerület Miskolci Jogakadémiájának tanárai: Emlékkönyv az ágostai hitvallás négyszázados évfordulója ünnepére. Miskolc 1930.

Dr. Zsedényi Béla: Hierarchia és kyriarahia a magyarhoni ágostai hitvallású evangélikus egyház alkotmányfejlődésében.

alapjaiban és jogcímeiben ugyanis, lényeges eltolódásokat követeltek a megváltozott idők. A rendiség s a nemesi előjogok megszűnésével, a népképviseleten és a parlamentáris kormányrendszeren alapuló alkotmány meggyökereződésével, s a bevett vallások teljes és tökéletes egyenlőségének s az állammal szemben fennálló jogaiknak alkotmány szerű lerögzítése által, csaknem kivétel nélkül megrendültek és legnagyobb részben ki is dűltek ezek az alapok. A ius territorii és a patronátus, történeti valóságukban, ma már letűnt fogalmak, fegyverekkel sem lehet többé az egyházi élet terén érdemeket szerezni és az államhatalommal vívott nagy harcok kora is lejárt. Egyedül az egyház építésében való önzetlen és áldozatos munka, az erős hit, az istenfélő, példaadó élet, a szeretet erénye és az egyház autonom jogainak gerinces védelme lehet ma már tehát e kiválogatás helyes és modern alapja. Nem az egyházi életen kívülfekvő, hanem ép ellenkezőleg, az egyházi élet terén megszolgált érdemek s az ezek által való elhivatottság jogosíthat ma már egyedül a vezéri polcra. A világi elem még mindig növekedésben jelentkező közönye mellett nagyobb veszedelmet az egyház jövő fejlődése — de a lelkészi és világi elem közötti harmónia, a paritás szempontjából is, — az egyházra nézve aligha jelenthet valami, mint hogy ha e régi, nemes tradíciók által kijelölt s azok lényegbeli folytonosságának megfelelő elvektől eltántorodik. Azok a példák tehát, amelyek immár az újkor közel s távolabbi múltjában — de szerencsére még korántsem szabályként, — egy olyan irányzatról is tanúságot tesznek, amely az egyházkormányzó világi erők kiválasztásánál a történelmi jogcímek örökébe nem az egyházi érdemeket, hanem a mindenkori kormányok kegyét ülteti, s nem az autonómia jogainak gerinces s tántoríthatatlan őreiben, de az opportunizmus hajlékony híveiben keresi az elhivatottakat, ha ideig-óráig könnyebbé teszik is a kötelességek terheit s az útat, — mégis csak lejtőre vezetnek, s e lejtőn nincs megállás. Az egyetemes centralizáció, amely ma már több, mint egy fél évszázad óta tart szakadatlanul, az autonómia Szcyllái és Karibdiszei, a mai kor gerinctörésre s diktatúrákra, vagy forradalmakra és pusztításokra hajlamos törekvése között csak az egyház e nemes tradíciói, s ezek közt is talán legelső sorban az egyházkormányzó lelkészi és világi elem oly felbecsülhetet-