A Tiszai Ág. Hitv. Ev. Egyházkerület Miskolci Jogakadémiájának tanárai: Emlékkönyv az ágostai hitvallás négyszázados évfordulója ünnepére. Miskolc 1930.

Dr. Bruckner Győző: Felsőmagyarország ágostai hitvallású evangélikus egyházközségeinek elszakítása és a szlovenszkói ágoston hitvallású evangélikus egyház alkotmánya - II. A szlovenszkói ágoston hitvallású evangélikus egyház alkotmánya.

és hangulatkeltés mellett annak megvitatását széles mederbe terelték. így lehetetlenné vált az egyéb fontos ügyek komolyabb és higgadt tárgyalása is. Az egyháztanácsi rendszer bevezetése eseten egy kisebb bi­zottság nyer a felsőbbfokú közigazgatási forumokban közható­sági jelleget és míg annak tagjai egyéni felelősségüknek súlya alatt állanak, addig a közgyűlésen jelenlévő kollégium nem érzi a felelősségnek ezt a fokát és kevés, esetleg semmi gondot sem fordít a határozatok végrehajtására. Az egyháztanács, tagjainak csekély számára való tekintet­tel, sűrűn ülhet össze és így az évközben megszakadt egyházi élet continuitása is biztosítva lesz. Az egyháztanács nem exkluzív természetű testület, mert tagjainak megválasztásánál az egyházközség képviseleti elve érvényesül. Az egyetemes egyháztanács még biztosította az egyházi elem nagyobb befolyását az egyházkormányzat legfelsőbb fo­kán is, ahol az eddig a paritásos elv némi rovására, nem ér­vényesülhetett eléggé és épen emiatt szervezik az egyetemes püspökséget is, hogy az egyetemes egyház közigazgatását is ezentúl ne az egyetemes egyház- és iskolafelügyelő, hanem az egyetemes püspök vezesse. 19 ) Az egyháztanács tagjai minden fokozaton kikerülnek az önkormányzati hatóságok elnökségéből és ezek a megfelelő egy­háztanács elnökei is. Az egyes egyháztanács az elnökségen kí­vül még a hivatalból, tisztikarból és választott tagokból tevődik össze. Az egyházközségekben az egyháztanács tagjainak száma az egyházközség ev. híveinek számával arányos. Az 1000 lélekkel nem bíró ev. egyházközség 12, a 2000.-nél több hívővel nem bíró 14, a 2000.-nél több hívővel bíró 30 egyháztanácsost (prez­bitert) választ. 20 ) Az egyházmegyei, kerületi és egyetemes egyháztanács hi­vatalos tagjain kívül öt, hét, illetve kilenc választott tagból áll. A választott tagokból egy-egy esik mindig a tanítói kar képvi­seletére, a többi pedig felerészben egyházi, felerészben világi elemből választandó. 21 ) w ) 176. $. ") 92. $. b. w ) 125., 148. 4m 171. SS.

Next

/
Oldalképek
Tartalom